Akarj!

Csupasz fenyőfák, kiszáradt repedezett talaj, semmi élet a tájban, halovány szürke köd borul mindenre, a hegyek holdsápadtan merednek rám a távolból, a hideg tó mára befagyott. Hajam színe feketére váltott, bőröm holt fehér, világít a sötét szürkeségben, szám és szemem kékre mázolva. „Nem halok meg csak eltűnök.” Üresség és halál mindenütt, teljes élettelenség, a tökéletes pusztulás a kézzelfogható semmi. Beleestem egy tükörbe, hisz minden tükör átjáró egy vagy több kapu, amit, ha megnyitnak, akkor szinte bárhová eljuthunk..na persze ezt nem hittem el, de kíváncsiságom utat tört magának. Azt hittem csak mese..és megidéztem valami olyat, amiről fogalmam sem volt, de még létezését is tagadtam, valószínűségét egyszerűen elvetettem, mint semmitmondó gyerekes mesét, amit az őrültek és feltűnési viszketegségesek terjesztenek szerte a világban. És no lám..mi történt velem? Olyan hideg volt minden, fáztam, a lelkem fázott az élettelen mivolta miatt. Mit tettem?! Hol vagyok? Mit tegyek, vagy hogy jussak haza? Azt hittem..ilyen nem létezik. Rengeteget olvastam ebben a témában, nem tudtam nagyon végrehajtani semmit, csak éreztem magamban valamit, amiről nem tudtam mi az, és muszáj volt kiderítenem. Az akaratom erejével jutottam ide. Akarni annyit, tesz, mint erővel túltenni magunkat minden racionális és valósághű dolgon, hogy bármiképp elérhessük célunk. És most én vissza AKROK MENNI! Hiába üvöltöttem, nem jött ki hang a torkomon, a halotti csend gyásza beterített mindent és még csak egy kósza levél sem mozdult..vagy egyáltalán nem is volt. Dühös lettem, forrt bennem az akarat, színesedni kezdtem. A szám vörössé vált a hajam az eredeti barna színét kapta, szemem sötétedni kezdett és a levegő körülöttem felforrósodott. AKAROM!!! Üvöltöttem, zengett belé a halott táj. Majd minden erőm elszálltával az ágyamból ébredtem fel, kihűlve és reszketve, holott a szobában meleg volt és szinte égette a forróság a bőröm. Kikecmeregtem az ágyból, bár az agyam még nem fogta fel mi is történt és az elmém homályosan nézett vissza rám, rutinból igyekeztem a fürdő felé. Tükörbe néztem és megrémültem a látványtól, elkékült ajkak, befeketedett haj, és a szemem kivilágosodott kékesre. Koncentrálni próbáltam, de semmi sem törétént..nem kaptam levegőt és szédültem. Visszamásztam az ágyba és szinte összerogytam a fáradtságtól, de még mielőtt ezt a luxust megengedtem volna magamnak, egy papírra fickantottam valamit, hogy reggel ne csak ködös álom legyen számomra mindez.

Mikor reggel felkeltem, homályos emlékeim derengtek valami hideg és sötét helyről halovány emlékfoszlányok úszkáltak az elmémben. A földre pillantottam és felvettem egy cetlit. A papírdarabon ez állt, csálé betűkkel írva. „Akarj!"