Egy múzsa istene, a végszó

Egy múzsa istene,  ki a pokolból származó Szorosz lépj elő a
kurva világodból! Újabb világom játszottam el kártyán, az élet lapjai pakliként
hullottak egykor a kezembe százával, ma már csak egyetlen maradt, minek utolsó
lapjait játszom az élet-halál játszmámon. Szorosz nagy úr az élet felett, engem
a Múzsát is porba vétetett és most véres fájdalomkönnyeket hullatva csapkodok
ázottan, mint egy rühes korcs kutya kivetve az utcára. A végszó Szorosz! Ha
most nyerek az életem hónapokat ér még, ha vesztek tiéd minden hatalmam és
életem a porba vétetik, de el nem tűnök soha mert bosszúm örök, játszmánk
túlhalad a földi élet kietlen mocsaras mégis zengő életén és az örökkévalóságba
torkollik. Itt hagynád őket? Zeng
fejemben az emberi szó, visít élesen fájdalmasan, pengéje az agyamba, s szívem
maradék csontos velejébe áll. Egy sátáni teremtmény nem méltatik egy ember
józanságához és épp ugyanez igaz fordítva is. Ki lelki nyomorban élt ne
várjanak tőle tapintatosságot, a túlélés a vad fájdalom pezsgető hullámain
megedzette és kioltotta finomkodó, emberi ösztöneiket és a fájdalom élesen
hasított bele minden szeretetteljes szó után, mert tudta, hogy ő nem kaphat
efféle mennybéli ajándékot. Szeretni az emberek dolga, nem a mi fajtánké, a
miénk csak tűr szenved, harcol és olykor megnyeri a játszmát egy-egy szép napot
vagy percet lopva az emberek világából.. mert mégsem az emberek olyan romlottak
Mecskey..

-Túlteszi magát rajta! Erős gyerek.. igazi harcos. Igen HARCOS! Ki
nem kíván tovább az lenni, kit verjenek a porba, veszejtsenek el, gyilkoljanak
és kínozzanak meg, mert erre méltó csupán, a harc elveszett az ego összetört
darabjaira hullva vagdosta szét démonka arcát és most a  mocsok árjában úszva viseli el a szenvedés
pofonjait, mert már nem akarok többet erős lenni.