Életfény

    Káosz az úr e kietlen tájban,

    nincs se virág, se lomb a láthatárban,

    üres az ég, csupasz a lét,

    remeg a föld, az ég már nem kék.

    Lepke repül, a hamu leül,

    a csata zaja elnémúl,

    s a kietlen tájban harsány csend támad

    megmarkolja a mélabút,

    magasba röpít és életre hív.

    S a mindenség háborúja után,

    csak egy kislány áll magában,

    fekete ruhában, szeme gyászban,

    göndör haja  már rég megfakult,

    szemében a tűz már rég kialudt.

    De ő még él, s ég a remény

    alakjában sötét fény gyúl.

    s akarata egy új világot gyújt.

    Szemében a láng táncra kél

    a fű nől, az ég meg kék,

    kisarjan egy cserje ott,

    virág bújik emitt amott.

    Szeme csillog, szája mosoly,

    egy új élet halkan oson,

    megkoppintja a vállát,

    meggyújtja élete lángját.