Kis éjszaka felőlem, és felkérés olvasóimnak!

Meg fogsz halni. Suttogta fülembe egy hang álmomba, egy hang amit szerettem, és elveszítettem, már nem is tudom ki hangja volt.. széllel szállt tovább a messzi hegyek mögé és ott rejtőzött el örökre. Nem bírtam aludni, jobbra-balra forgolásztam számoltam, gondolkodtam, aztán próbáltam kiüríteni a fejem, de az üvöltő csend csak nem múlt el. Fájdalmat és kétséget éreztem. Már lassan megszokom. Kikeltem az ágyból, kollégista vagyok, és nem szívesen keltettem volna fel két szobatársam azzal, hogy lámpát gyújtok, így a félhomályban botorkáltam fél lépést az ablakhoz. A nagyobb városban élésnek talán az a kurva nagy előnye, hogy éjszaka bármilyen sötét is legyen, látsz, ha az ablakod a miénkhez hasonlóan az utcára mered, hisz ott az a sok utcai lámpa és miegymás kivilágított épület, így sosem vagy igazán sötétben. Körbenéztem, a többiek békésen szuszogva aludtak. Nagy ablakunk van, magas és széles, tökéletes attrakciókhoz. Kinyitottam, halkan és a radiátor tetejére lépve kiálltam az ablak szélére, mondhatni párkányunk nem volt, így egy megcsúszás és négy emeletet zuhanok a betonjárdára. Miért olyan jó érzés ez? Érezni a sötétséget, a titkokat és az erőt, a magasság szédítő hatalmát. Sok titkot őriz a sötét éjszaka, ugye Mecskey? Ha tudnám hány éjszakát töltöttem már álmatlanul, azzal, hogy kifelé bámultam ezen a kibebaszott ablakon. Olyan szívesen lennék a többi ember! El vannak foglalva a saját kis életükkel, amit tökéletesen kitesz, a vásárlás, fiúk, és miegymás tinédzser dolog, amit sosem értettem. Néha irigylem őket! Nincsenek olyan dolgok a fejükbe, mint nekem. A tudás néha fáj..nem is kicsit! Auu Amúgy, itt állva meglehetősen hideg van, és egy percre, ugyan, de szinte minden fájdalmam elmúlt. Egész jól elbeszélgetek néha magammal, persze ezeket hangosan nem mondom, ki, mert előbb utóbb a bolondok házában kötnék ki. Ezért is nem szokásom tévét nézni, mert esetlegesen beszélnék hozzá, én köhöm.. a többiek kicsit ijesztőnek találnák , úgy hiszem..

Elnézésüket kérem! Ez valóban nem egy napló. Nem is kell annak lennie, és ha jól emlékszem nem is arra a célra készült. De jól esik néha kiengedni kicsit a gőzt, ha másnak nem is, talán csak itt a blogom olvasóinak, már amennyire vannak ilyen emberek. Minden ember egy történet, és én egyszerűen imádom a történeteket. Mielőbb meg szeretném ismerni a magukét is, már amennyire hagyják és engedik, hogy netán e blogon lássák viszont önmagukat egy-egy írás képében. A vendégkönyvet használják nyugodtan, mindenkit imádok, ezen a blogon. ^^ És valóban őszintén fogalmam sincs, van-e rendszeres (vagy egyáltalán) olvasó ezen a blogon, minden kommentnek örülök és szeretettel veszem. Apró ajándék ebben a furcsa és kietlen világban. És kíváncsi vagyok milyen történetet várnak olvasóim, így ötleteknek is örülnék, és ha módomban és ihletemben áll teljesítem azokat.