Mit mondhatnék?

Sajnálom..tudom ez már nem elég kifejező és már semmin sem változtat. Sajnálom, más szó nem jön nyelvemre, csakis ez. Már nem tudok mit mondani. Amikor az, ki szavak erejével üt, küzd és harcol már nem tud mit mondani, az talán azt jelenti feladta, nincs már miért küzdenie, vagy csak épp nem tudja kivédeni az élet, esetlegesen a sors csapását. De nem tehetem. Nem tehetem ezt azzal, aki fontos számomra és ilyen tisztán fehér. Patyolat tiszta, White..Nem véletlenül adok mindenkinek efféle nevet. Történtek dolgok, egészen rég volt már, és mégis most történt. Ha egykoron tiszta is voltam mára bemocskolt az emberek világa. Ha nem is teljesen, csupán kissé, de csak így befeketedve lehetek önmagam, azt hiszem. Aki régen voltam, az egy udvarias, szót értő okos kislány, aki tudja, hogy a drog rossz, az alkohol ütni tud, és elutasítja a cigit, tökéletesen jó kislány, aki jól tanul és nincs más szó rá, mint a jó. De mára, ez a jó kislány megtanult visszaütni, nem viseli el tovább az élettől kapott pofonokat, de az álca még ép, a tökéletes álca több mint tíz év e már, a jó kislány. Lehet, hogy van még bennem belőle, de talán így jobban érzem magam, hogy eljöttem és lehullt a lepel. Megtanultam jobban önmagam lenni, bár a szívem vérzik és valóban nem csak, az, egyes tiltott dolgokról nem is beszélve.. de örülök, hogy eljöttem. Ami azt illeti, vannak barátaim, azt hiszem kettő vagy három, akit annak nevezhetek és itt van mellettem. Az internet tág világában, pedig barátomnak mondhatom talán az Angyalkát, Csillagfiút, a Bűvészt, (bár benne kételkedem) és jó havernak számít még a Mosolygós Farkasfiú is, és bár mostanában nem hallok róla a Szép Fotós lány is, emellett talán egy új barátság bontakozik ki Kék Lilja szerepében is, de sajnos velük sem mindennapi a kapcsolatom többnyire és nagyon messze élnek tőlem. Mégis egyedül vagyok, magányosan a fejemben, a kis világomban, ami rohamosan omlik össze, mégis szilárdan kitartok mellette. Nem vagyok jól, nagyon nem. Féltelek magamtól, fekete és fehér, nem akarom tovább azokat bántani, akik fontosak nekem és tudom, hogy bántódásuk esne tőlem. Van, aki tőlem nem tudja óvni magát, és nem azért mert olyan agresszív lennék, hanem mert egyszerűen másképp van felépítve. Nem tudom mi lesz belőlem, és nem tudom ki vagyok, most keresem magam, valahol elvesztem és elmerültem mélyen, fuldoklom a kétségek közt és mert tudom, hogy senkinek se kellenék. Ilyenkor mindig arra gondolok, amit az egyik barátom mondott, amikor azt említettem senkim sincs. „Élvezd ki, hogy nem függesz valakitől.” Ezzel kissé el tudom nyomni a fájdalmat magamban, nem kell kiért kitartanom, vagy akárkiért harcolnom, csak magam. Néha kell egy kis magány. na persze, aki azt bántja aki fontos nekem, az ne számítson semmi jóra, mert Mecskey egy dühöngő vadállat képében érkezik elé, de őszintén szükségem van néha valakire, emberi mivoltom miatt.

Nem kérem, hogy bocsáss meg. Önzés lenne tőled ilyet kérnem, terhel a lelkiismeret-furdalás és a fájdalom, de úgy hiszem így mégis jobb, nincs jogom másokat bemocskolni, még, ha ez jónak is látszik szemünkben. Csak azt kérem, légy boldog. Nem kérem, hogy felejts el, de azt sem, hogy emlékezz rám. Cselekedj, ahogy jónak látod. Minden jót kívánok neked, és bár talán még nem teljesülhet, de boldogságot és szebb jövőt. (Kék Lilja, talán csak miattad írtam meg ezt.) Mindenesetre fáj, hogy jó érzés neked a szenvedésem, de tudod én már azt hiszem semmin sem lepődök meg. Üdv: Mecskey