Utóirat: -Nem vagyok démon

 Néha azon töprengek, mások szemében miért vagyok furcsa, a szemembe néznek és meglátnak valamit, ami ellentmondást kelt bennük, és látom a félelem szikráját vagy az ellentmondás kételyét. Csak nem ismertek. Attól, hogy mi feketében járunk, és koponyákat viselünk ruhánkon, minek színe éjfekete és tetoválás festéke ivódott bőrünkben, néha furcsa viselkedést tanúsítunk és vannak szenvedélyeink, attól még igenis van szívünk, ami talán éppoly törékeny, mint mindenki másé. Mocskosan beszélünk,  néha még bunkók és kegyetlenek is vagyunk. Mint mindenki, ha mélyen magába néz. Megeshet, hogy minket az emberek gyarlóbbnak, tabunak és számkivetettnek tekintenek. Mert az emberben ott lappang az ősi előítélet, amit ránk néz és arca fehér vászonként tükrözi az undor és megvetés, esetleg félelem egyes fajtáit. Nem érdekel minket, ezért vagyunk „bunkók” mert ők is azok velünk. Talán több közünk van a szenvedéshez és a halálhoz, mint másoknak, de ez tesz minket azzá akik vagyunk. Van akit a bélyeggyűjtés, van akit a halál érdekel, ebben semmi kivetnivaló sincs. Bár az emberek többsége sátánistaként és az ördög imádóiként tart számon, nem vagyunk azok. Nyilván vannak olyanok, is, de mi a nagy többség csak ilyenek vagyunk és kész. Így érezzük jól magunkat. Van fekete-fehérre és a feng sui szerint rendezi be a lakását, van aki állati szőrmékkel díszíti,  amiből sokat saját maga ejtett el, és van aki virágokkal aggatja teli a házát. Mi sötét színű bútorokkal, amik melankóliát és a múlt század letűntségét tükrözni. Kicsit őrültek vagyunk, de valamilyen téren mindenki az. Nem vagyunk démonok. Nem vagyok démon, csak mert az idegenek furcsa tekintettel néznek rám, nem kérek elnézést a véleményemért. Az emberek félnek az ismeretlentől, és ha ennyi ismeretlen van bennem tőlem is. Nem baj, majd akinek kell megismer és elfogad, úgy ahogy vagyok. Mert mi is emberek vagyunk és hibázunk, néha nagyot, ahogy mindenki, ez tesz minket ugyanolyan emberré.