Üveg mögé zárt valóság

Gyorsan gépelő ujjak, csak úgy pattognak a billentyűzet, a délutáni esős idő andalító hatású fekete kávéval feldobva, akárcsak az éjszaka mérge úgy festi feketére a folyadék a finom porceláncsésze szélét, miközben az elenyésző mennyiségű cukor kavarodik fel negédesen megfelelő keserűsségre beállítva a sötét lét. Abbamarad a gépelés, majd a poharat babonázott üresen kongó tekintettel csodálja a gesztenyebarna szempár,erős ujjaival felkapja a csészét beleszippant. Az erős illat megborzongatja, jó érzés tölti el egész testét, akárcsak a múlt íz harmóniája nyugalmasan zajló élet netovábbja. Belekortyol és szinte maga előtt látja leforgott éveit, csak  mosolyog a múlton, annyi fájdalom és kín, mégis gyönyörű a fájdalom, mikor erre visszaemlékszik… Visszatekint a monitorra szépen legépelt szöveg, talán semmi értelme sincs, mégis tetszik az embereknek, olykor magam sem értem miért. Vannak benne szavak, amiket nemhogy leírni kimondani is lehetetlenül nehéz feladat és sokszor  néhány percet igényel egyes szavak puszta kiejtése. Nagyot sóhajt, majd magányosan népszerű világába tér vissza pörgeti a betűsorozatot, és bár fájdalommal teli írásai vannak, mégis mosolyogva büszkélkedik velük. Gyönyörűen sziporkázó vértől csorgó fájdalom. Furcsa, de annyira nyugodt és békés dolog egyedül lenni, még, ha nem is kifizetődő hosszú távon, de magányomban a tudás többet ért mint bármi más. A csodálkozás, a világon az embereken és a különösebbnél különösebb lényeken. Filozófia és információáradat az internet bő világán keresztül, amit jól és rosszul is felhasználtam az évek során. Káprázatok nyíltak előttem és a kemény valóság mocskos, emberi vértől és fájdalomtól keserű egyvelege, mi fejemben raktározódott, hisz valahogy el kell szórakoztatni egy magányban rohadó démonporontyot. De amint megszűnt a valóság, elröppent a magányban kiútnak szánt kutakodó tudás és lappangani kezdett, mint egy lassan ölő betegség, mi kirobbanni készül. Megjelentek emberek, és elszálltak a képzeletbeli, vagy filmek, könyvek sorozatából összeállított képzeletbeli barátok sora, akik magányomban megvédtek a halál magjától. Helyüket teljes fizikai létben élő-lélegző emberek vették át, akiknek saját testük, gondolataik, érzéseik vannak és talán kissé kétségbe is estem, hisz azokat nem tudom kontrollálni a kitalált barátokkal szemben. De.. épp ezért volt oly különleges belegondolni, hogy egy másik igazi, valóságos ember ír nekem, beszél nekem, hozzám és végre, hosszú évek magánya után nem vagyok annyira egyedül. Az élet terhestül hullott hirtelen a vállamra, mint aki eddig egy üvegdobozból figyelte a világot, bár látni látott, őt nem látták, illatok nem kavarogtak és zajok is csak alig-alig férkőztek be az üvegbörtön falain keresztül. Most összetört az üveg és teljes súlyommal csapódtam a kemény földbe, nyüzsgést embereket, illatokat éreztem egyszerre, agyam szinte teljesen kiakadt a nagy forgatagban, és lassan kelve fel indultam utamra a furcsa idegen világba, mit eddig csak könyvek, és internet lapjairól ismertem, mit eddig nem érintettem és éreztem, csupán létezését tudtam, de valóját sosem mondhattam magaménak. És most egy úton járok, fene se tudja hol a vége, jó-e és mit tartogat, egy utazás az életen át, keresgélés, kudarc és meglepetés, fájdalom és öröm, de vajon csak én voltam egykor üveg mögé zárva magányosan, és vajon nem csak egy ködös, álom, illúzió onnan való kitörésem?