VéGe

Nem fogom többé az emberek elvárásait figyelgetni és teljesíteni a felén nyújtott követelményeket. Csupán elegánsan előveszem az öngyújtóm és az örök feledés homályába repítem a papírdarabokat a tűz segítségével.

Bara, így hívták..ő egy jó ember volt, akit démonná változtattak.

-Fáj, mi? –Röhögött ismét a lelki szemeim előtt. –Jobban, mint eddig.

-Ismételten befoghatod a retkes pofád. –Már-már könyörögtem magamban, hogy tűnjön el és hagyjon csendben szenvedni.

-Ó kis lány. Nem olyan egyszerű az. Keserű volt, mindent elvesztened, és senki sem húzott ki a lyukból, amibe belelöktek.

-Fáj, mi? Megszülettél, szerettek, megszületett a testvéred, lekerültél a trónodból, amit bő két és fél évig élvezhettél. Született egy húgod, akit valamiért jobban imádtak minden hibája ellenére mint téged. És elfelejtettek, a neved is összecserélték vele. Már neved sem volt. Bármit tettél, az övé mellett háttérbe szorult.  Egy nyikkanás és neki aranyverejtéket is kerítettek, rád pedig öt perc sem volt. Hehehe csupán kisgyerek, aki így magára maradt. Annyi mindent tettél, rengeteg mindent, de egy cseppet figyeljenek rád és mind hiába. Nagyon vicces volt! Egy apró gyerek, aki a szeretetért vergődik a szülei előtt! Csak nem ezért utáltad meg őket? Aztán amiket megszerettél elvették. Hahaha majdnem színtiszta volt a lelked, de bemocskolták.

-FOGD MÁR BE!!! –A könnyei elfogytak, már csak csendben hallgattam az élettörténetemet, amit egy démon mesélt..

-Mindent elvettek, igaz? Mindenért megbüntettek és cserébe nem kaptál tőlük semmit. Egyetlen ember, aki a családban törődött veled keveset volt otthon. Lepraktáltál a belső lényeddel és vele játszottál, csak egy kislány, akit magára hagytak. Megláttad a lelkeket, a dolgok és a természet lelkét, megszeretted őket, ha már más nem kért szeretetedből és szívből imádtad őket. De, hogy kicsit se lehess boldog a szüleid városba száműztek, az egyetlen rokon, aki szeretett meghalt. Minden jót elvettek tőled. Tehetséges voltál dolgokban, amiket be kellett fejezned, mert azt mondták. Rájöttél dolgokra, olyan dolgokra, ami egy felnőttnek is nagy terhet ró a vállára, de egy alig tizenéves kislány fel sem tudná fogni.

-Más talán nem tudná..akit nem a fák és az erdő tanított, aki nem harcolt az általa készített íjjal, aki nem tanulta meg minden fának a nevét, holott egy fajból valók voltak, aki nem látta a lelkeket a fenyvesben. És aki nem találta meg a világ egy részét..

-De megízleltet a tehetetlenséget és a halál valódi, igen csak közeli arcát igaz? Féltél, mert tudtál dolgokat, és tudtad mi fog következni.

-És nem bánom, hogy ezt tettem.

-Fájdalmat szült csak és te nem bánod.

-Soha nem lennék olyan, mint a többiek. Nem szeretem őket, folyton bántanak. És már nem tudom létezel-e, Bara..

-Hogy létezem-e? Hát nem hallod hangom, te lány?

-Halálomat és tébolyomat akarod, néha mégis segítesz élni.

-Néha visszatér az ősi énem, de egyszer majd teljesen elnyomom és akkor végzek veled. –Elmosolyodtam.

-Ez nem fog bekövetkezni. Ugyanis bármilyen furcsa legyen is, itt én vagyok a főnök. Igenis van bennem valami, ha már mágia, akkor legyen mágia! Nem hagyom, hogy olyan legyek, mint a többi ember, erős akarok lenni, bizonyítani, hogy erős vagyok. ÉS NEM A KIBASZOTT EMBEREKNEK HANEM MAGAMNAK! Harcolok, amíg talaj van a lábam alatt, amíg lelkemet ki nem lehelem, amíg utolsó csepp vérem el nem folyik, és akkor, majd, ha meghalok észre fogjátok venni, hogy éltem. Nem csak ott ahol fizikai szem kell, és nem csak ott, ahol a lélek, lát, hanem ott is, ahol a szellem él, egy olyan földön, ahol semmi sem lehetetlen. És ha majd meghalok talán látni fogtok végre magatok előtt.