A gotthárdi rém

Két tizenhárom éves fiatal lány igyekezett ki az iskola ajtaján, az órák végeztével. Beköszöntött az ősz, már októbert írtunk, az idő ködös volt, mint ahogy az ősszel megszokott, de ma egészen más volt. Átláthatatlan volt a ködtakaró és apró dér fagyott a fák leveleire, amik még nem hullottak le.

-Siessünk lekéssük a buszt! Legközelebb csak másfél óra múlva jön. –Rivallott rá Dori Timire, aki megszaporázta lépteit.

-Jójó mit izélsz, ilyen ködben úgyis késik a busz.

-Mondjuk, ha az az idióta Tamás bevallja, hogy ő törte be az ablakot már rég kiértünk, volna de ott kellett maradnunk vallatásra. Az A-sok már tuti kiértek a buszhoz. –Sóhajtott Dori. Gyorsan szedték a lábaik, de mire kiértek a busz már nem volt sehol, és a másik osztályból sem ácsorgott ott, senki. Nyilvánvaló volt. A busz elment és ők itt maradtak.

-Remek, most van másfél óránk. –Bosszankodott Dori. –Elmegyünk sétálni?

-Aha. Menjünk arra! –Mutatott egy irányba Timi, mire elindultak. Séta közben az iskoláról és a bolond osztálytársakról beszéltek, akik miatt lekésték a buszt. A Rába fölött vezető zöld,vaskorlátos hídnál megálltak felléptek az apró emelkedésre és a vizet nézték.

-Jó hideg lehet, nem esnék bele. –Motyogta az egyik.

Dori lehajolt felvett egy kavicsot és a folyóba hajította. Aztán unottan visszamászott a korlátra. Szemben állt velük még egy aprócska híd, nem is olyan messze, nem lehetett messzebb 60-80 méternél, ködben is láttak halvány foszlányait.

A két lány a korlátnak támaszkodva bámulta a vizet.

-Hallottál már Bloody Mary-ről? –Kérdezte Timi barátnőjére tekintve, aki igézve bámulta a szürkére festett vizet.

-Aha. XVIII Henrik felesége volt, akinek levágta a fejét és a szelleme fejjel a kezében kísért.- Válaszolt unottan. –Te hallottál már a gotthárdi rémről?

-Nem, olyan is van? –Csillant izgalom a fiatal lány szemében.

-Ez egy régi történet. Még a második világháborúban történt. Itt Gotthárdon is üldözték a zsidó embereket. Egy magyar férfinek zsidó felesége volt, aki nemrég szülte meg pár hónapos gyereküket. A férfit katonaságba állították, de mivel magas rangú tisztek mellé volt beosztva akaratlanul is kapott információt egyes háborús dolgokról. Például arról, hogy itt is összeszedik a zsidókat és elviszik őket koncentrációs táborba, ahol halál vár rájuk. A férfi egy ismerősével levelet küldetett haza, hogy mi történik és meneküljön gyermekükkel Osztrákba, ahol már volt efféle gyűjtögetés és már nincs veszély. A nő épp az utolsó pillanatba kapta kézbe a levelet, mert a szomszéd utcában már keresték a zsidókat, nem volt ideje összepakolni, csak ölbe kapta a fiát és menekült a házból. A hidakon, ezen is, katonák sorai álltak fegyverrel a kezükben, hogy aki szökni próbál ne tehesse, és azonnal lelőhették. Aznap is nagy köd volt, október-november lehetett. A nő nem látott más megoldást belegázolt a derékig érő jéghideg vízbe, alig tudott mozogni, úgy fázott a hideg vízben, reszketett. Lövés hangzott, nem messze egy menekülőt lőttek agyon. A gyermek megijedt és sírni kezdett, a hídról lenézett egy katona. A nő férje volt, nem akart lőni, de a gyereksírás hangos volt és más katona is észrevette, aki hidegvérrel mászott le a partra. A nőt kirángatta a vízből, aki sírt és könyörgött, hogy csak a fiát hagyják békén. Letérdeltették, elé fektették a csecsemőt, a saját fiát. A katona meghúzta a ravaszt és agyonlőtte a gyereket. A nő üvöltött, az egész folyó zengett a keserves sikolyoktól. A katona a nő felé fordította a fegyvert, puskadörrenés hangzott és a katona térdre rogyott vörös vére a deres fűbe folydogált lassan. A nő a híd felé nézett, a férje állt ott, kegyelmes tekintettel néztek egymásra. A nő tudta, hogy meg kell halnia, de legalább a saját férje keze által haljon, valami idegen gyilkos helyett. A férfi meghúzta a ravaszt, a felesége holtan borult előre. Nem ordított fájdalmában a férfi, csak néma csendben felállt a korlátra és halántéka felé pisztolyt fogott, meghúzta a ravaszt és a családja után indult. A teste tompa csobbanással ért a folyó vizébe. A katonák megfogták az asszony és gyermeke holttestét és a folyóba dobták. Azóta minden évben őszi napokon itt kísért a nő a folyóparton  csecsemősírás, sikolyok és puskadördülés hallatszik.

-Azta! Ez tök jól hangzott. –Tapsolt barátnője.

-És ráadásul igaz is. –Mondta Dori rezzenéstelen arccal.

-Honnan tudod? –Kérdően nézett a barna szemekbe, amik a vizet pásztázták, mintha oda lettek volna ragasztva a tekintete nem mozdult. A lány elmosolyodott felemelte az ujját és előre mutatott.

-Nézz oda