A szabadság ára

Hallottam egy idézetet egy igencsak érdekes filmből, így szólt: „Az életünk nem csupán a miénk. (Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz - a múltban és a jelenben…)” –Felhőatlasz

Ezen teljes mértékben felháborodtam, már hogy a mi saját életünk ne csak a miénk legyen? Adjuk idegenek, illetéktelenek kezébe? Hagyjuk, hogy mások akaratuk szerint befolyásolják azt? Nem értettem mit is akar, ez jelenteni. Aztán történt néhány esemény az életemben, mikor emberek rendelkeztek saját-életük, vagy haláluk fölött. Filmekben is sok hasonló jelenetet látni, mikor valaki valami egetverő hülyeségre készül, netán öngyilkosságra. Képzeljék csak el szépen, bemutatom egy szituáció segítségével.

Van egy nagy ügyvédi irodánál dolgozó magas beosztású férfi. Jó családapa, két gyermeke, felesége van, nagy kertvárosi ház, labrador minden ahogy kell. Egyszer csak ráhárul a felelősség, hogy egy nemzetközi ügyet vigyen porondra, azaz nyerje meg az ügyet a bíróságon, nincs apelláta. Ám a férfi ezt elbukja, a dühös felettesei pedig kirúgják az állásából mit sem törődve az anyagiakkal, és rossz híre száll az ügyvédnek, így más állást sem kap. Otthon a két  gyerek, feleség, nagy ház, amit el kell látni, de pénz híján ez ugyebár lehetetlen. Mikor a férfi már hónapok óta nem talál munkát, és már a családja is hiányban szenved, elköltöztek, spórolnak, alig tudnak megélni, akkor a családapa úgy dönt, itt az idő véget vetni életének, feladja a harcot, ő itt már elbukott. Szépen előkészít mindent, búcsúlevél, sajnálkozás, hogy ezt kell tennie. Úgy dönt annak az irodának a tetejéről veti le magát, ahol évekig becsületesen dolgozott. Felmászik a tizenharmadik emeletre, kiáll az épület szélére, kissé meginog a bátorsága a magaslat láttán, de nincs már visszaút. Sokáig áll ott, szégyenkezik, hogy elbukott az életben. Közben otthon a feleség megtalálja a búcsúlevelet, amiben benne áll, hogy a férje hol vet véget életének, „bosszút” áll az ügyvédi irodán. A feleség pánikba esve kocsiba száll és száguldani kezd a tett helyszínére, megakadályozni szerette halálát. A férfi áll és mélázik, nézi a hangyányian kicsinek tűnő embereket, és azon gondolkozik vajon rájuk is efféle sors jut-e, amikor valaki hirtelen betépi a tető ajtaját és eszeveszettül rohanni kezd felé. Nem más az, mint kedves felesége, kire most oly meglepetten, rémüldözve tekint.

-Hagyd abba! Ne csináld ezt..! Ott vannak a gyerekek, minden! Nem teheted ezt. –Üvölti sírva a nő. Mire a férfi csak sajnálkozva rebesgeti, hogy elbukott.

-Elbuktál és nem azért, mert kirúgtak és nincs munkád, hanem mert képes vagy feladni! Te felelsz a gyerekeidért, szerinted milyen lesz nekik apa nélkül felnőni? Nem csak magadért felelsz, hanem értük is! Szeretünk téged, nem teheted ezt velünk. –Hullanak a könnycseppek, a férfi még mindig a tető szélén áll. –Nem csak a saját életedért felelsz, ha meghalsz másokét is tönkreteszed. Ne légy ilyen önző, hogy elveszed azt akit legjobban szeretünk! –A férfi leszáll a tetőről, megöleli feleségét, rájön, hogy hibázott és megint minden happy talál munkát bla bla… éltek amíg meg nem haltak.

Ebben a történetben is kiderül, hogy nem csak a miénk a tulajdon életünk. Hisz, halálunkkal talán másokat is tönkreteszünk, csak ebbe nem gondolunk bele, mert vakok vagyunk. Én is az vagyok!.. izé.. Voltam. Gondoljanak bele, ha az akit legjobban szeretnek csak úgy egetverő baromságot csinálna, öngyilkosságok követne el és hasonlók önök nem lennének dühösek, hogy miért nem jutott eszébe, hogy valaki várja otthon? Valaki gondol rá és szereti, félti.. Vagy akinek a jogai, szabadsága élete van a kezében, és meggondolatlanul egy csapással véget vethet neki?

Mi lett volna, ha hazánkat nem védik életüket is feláldozva a katonák? Mi lenne, ha a tűzoltók hagynák bennégni az embereket, mert önzők és épp féltik életüket? Ha a nagy hadvezérek megroppannak a tehetetlenség súlya alatt és a halálba menekülnek? Az egész sereg elveszett volna, a csata és az ország, város amit védenek.

 Annyian, annyiszor feladhatták volna, választhattak volna könnyebb utat, akár a halált, akár a menekülést, akár bármely kibúvót terheik alól. De nem tették. Hogy miért nem? Mert másokért áldoztak fel mindent, akár saját életüket is. Ha feladják, ki tudja hol tartunk most, és ha mi feladjuk ki tudja mi lesz a jövőbeliekkel. És akár tetszik, akár nem felelünk egymásért, ha nem is az idegen emberekért e korcs világban, de legalább szeretteinket óvjuk meg életünkkel, vagy épp halálunkkal.

Csúnya dolgot fogok mondani. A rideg igazság, hogy az aktív szabadság az, ha nincsen senkid és semmid, amiért élned kéne, semmi, nothing, nichts.. Senki és semmi, amikor szabadon meghalhatsz és senki a világon nem fog hiányolni, nem vagy fontos és semmid nincs. Sem eszméd, sem célod, sem hited és már a saját gondolataid is elhagytak, mert akkor bármit tehetsz. Gyilkolhatsz, drogozhatsz, ihatsz amennyit csak akart, hisz ha elkapnak sem vesztesz semmit. Mert nincs semmid. A szabadság ebben a korcs világban, ma már nem mutatkozik kellőképp, mi több talán teljesen el is veszett. De így belegondolva.. a passzív szabadság mennyivel jobb? Van családod, célod, eszméd, szeretteid életed. És bár nem tehetsz meg mindent, de ilyen körülmények közt VAN ÉLETED. Akkor mire fel drogozol, iszol és gyilkolsz?  Megéri minderről lemondani, csakhogy állítólagosan szabadnak mondhassuk magunkat? Szükségtelen.. ott lebeg minden előtted, még,ha nehéz sem adhatod fel és ez az, ami életben tart. Mert „életünk nem csupán a miénk.”