Ayumi-chan 22 napja Pesten

(nem szól ez a Japán kedvelők ellen, ne teesék úgy felfogni, mert akkor ellenérvbe kerülnék  magammal, ugyanis én is szeretem Japánt)

Pest egy szar hely, mindig is tudtam.. na jó igazából csak azután bizonyosodhattam meg róla miután elkövettem egy-két baklövést.. meg még párat. Ismét Pestre vitt az út, mért is ne? A magyar pokol színtere egyeseknek fogalmuk sincs róla mi is folyik ott pontosan, sőt egyáltalán nincs! Mindig is érdekeltek a furcsa.. bizarr és beteges dolgok, nem tudom miért érdekesebbek voltak mint a veszekedős valóság show-k.. de amit ott megtapasztaltam.. az már rettenetesen undorító volt élőben látni.

Pest valóban nincs olyan átugorható távolságra, cirka fél országgal arrébb fekszik és a vonatút is minimum 4 óra, de vártak Pesten és ha várnak nekem ott kell lennem. Még metróznom is kellett, már sötétedett is és pár alkalmon kívül tényleg nem sokszor voltam a fővárosban. Mit mondhatnék a hosszú vonatúttól még rosszul is lettem és a metró, villamos büdös, undorító, émelyítő és gusztustalanul sok ember van rajta. És én nem mondhatni, hogy kedvelem őket, ráadásul nem magamtól pár centire. Ráadásul azokat a rohadt kapaszkodókat is alig értem el, persze úgy néztem ki mint akit felaggattak karácsonyfaégőnek és még a végén így is majdnem átestem valami vadidegenen. Utálom Pestet. Ráadásul volt olyan szerencsém, hogy egy balhé miatt lezárták az útvonaltervem egy részét így a még rosszabb negyed felé kellett átjutnom a városon.. sötétben. Biztosan nagyon „veszélytelen” egy tizenéves lánynak egyedül botorkálnia a sötétben alig pislákoló lámpafényeknél, ám szokásomhoz híven nem voltam hajlandó félni.. engem nem abból a fából faragtak hogy féljek. Persze néha az sem ártana.. ilyen néha volt amikor a Google térképpel a telefonomon kitudja hol mászkáltam.. Bár az idegességen és dühön kívül nem éreztem mást amikor észrevettem egy alakot a hátam mögött. Elraktam a telefonom és gyorsabb tempóra váltottam, egy másik alak is követni kezdett más irányból.

-Oké.. most már egy kicsit megijedtem. –Futni kezdtem, de elkapott egy harmadik alak. Kicsavartam a kezem az övéből, tökön rúgtam, könyékkel fejbe és elfutottam.

-Még jó, hogy imádtam verekedni.. gondoltam és előhalásztam a késem és a paprika spraym. Elém került az egyik férfi szembefújtam és tovább futottam.  Csak futottam és futottam nem tudta merre menjek, kitől kérjek segítséget nem tudtam mit tegyek. Csak egy üldözött kis őzike voltam és gyilkos vadak vettek körbe akiknek rám fájt a foguk.. és nagyon akarhattak valamit mert még mindig követtek. Én meg csak kétségbeesetten futottam. Valaki elkapott hátulról, minden késedelem nélkül megrúgtam és amikor összegörnyedt megfordultam egy egyenesen a nyaki vénájába szúrtam a késem, éreztem amint a húsába hatol a hideg penge és átmetszi a hatalmas eret, amint kihúztam belőle méterekre spriccelt a vér.. egészen émelyítő volt összerogyott előttem még rángatózott kicsit. Megdermedtem csak néztem az utolsó másodperceit sokan néztem de csak jó messziről és senki se segített mindenki csak bámult azokkal az irdatlan nagy szemeivel de nem segítettek, rendőrt se hívtak.. ott helyben agyon tudtam volna lőni mindenkit, de észbe kaptam, hogy még én is üldöző félben vagyok és mozdulásra bírtam rogyadozó lábaim. A szívem hevesen vert és kapkodtam a levegőt egy aluljáróba futottam még mindig jöttek utánam valakik. A szemem már homályos volt a könnyektől és reszketett a testem, fel sem fogtam mit teszek, vagy tettem csak azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek csak legyen vége nem kell nekem semmi más csak hadd bujjak el a meleg takaróm alá, hadd kapjak egy ölelést.. de csak futottam a sötét aluljáróban. Minden bódé zárva volt.. és szinte senki sem volt itt.. hátranéztem és egyre közeledtek a támadóim mire visszanéztem előre elvesztettem az egyensúlyom és elestem. Előttem is feltűnt egy alak.. körbevettek. Csak szorongattam a késem és kiabálni akartam, de egy hang se jött ki a torkomon. A könnyeim csak potyogtak és féltem. Ketten támadtak egyszerre az egyik lefogott de a másikat elrúgtam magamtól, de az felállt és gyomorszájon vágott. Fulladoztam és már-már zokogtam alig láttam valamit, de ütöttem, csíptem haraptam, rúgtam, kiszabadultam a fogságból. Belé szúrtam a késem és jól megforgattam benne, a másik elkapta a nyakam. Paprika spayt akartam használni, de kifogyott.. kaptam egy jó erős öklöst az arcomba, hirtelen minden elsötétült, de még szembeszúrtam a férfit. És futásnak eredtem, már majdnem az aluljáró lépcsőjénél voltam, amikor valami szúrást éreztem a nyakamba, hátranéztem és ott állt egy dagadt öltönyös férfi két másik kigyúrt kidobó emberrel valami volt a kezébe.. valami fegyverszerű, miközben minden lelassult a nyakamhoz kaptam valami kiállt belőle.. egy műanyag helyes dolog. Nyugtatólövedék.. pár másodperc múlva a lépcsőre rogytam, fent már láttam az utcai lámpák világítását és az ott sétáló embereket.. észre sem vettek.. vagy talán csak szándékosan nem néztek ide, már mindegy volt a világ elsötétült előttem.

***

Mikor felébredtem egy ágyban voltam de hozzá voltam kötözve, először ordítottam, próbáltam eloldozni a kezeim, össze vissza rángattam a kötelet csavartam, feszítettem, húztam, de semmi csak a véres nyomok maradtak meg a kezemen, sírtam és zokogtam is egy idegi, nem tudom. Aztán gondolkozni kezdtem, próbáltam értelmezni hol vagyok, de az ablakokon el volt húzva a függöny és a szobába csak a szekrény egy alacsony asztal párnákkal körbevéve és egy ágy volt, amihez ki voltam kötözve meg valami színes undorító szőnyeg. Órák óta itt voltam, éhes és szomjas voltam, de ez most nem számított, a sírástól már nagyon rosszul voltam, úgyhogy inkább abbahagytam. Jobban körülnéztem inkább. Japán asztal volt, az az alacsony, a falra sakura virágok voltak festve, a szekrény ruhásszekrény eltolható ajtóval és az egész fehér szintén ázsiai beütéssel, tolóajtó.. Gondolkodni kezdtem.

-Talán két embert is megöltem és közben nem éreztem semmit, csak azt, hogy el kell menekülnöm és ha kell ezért meg is ölöm őket.. így is lett.. vajon volt családjuk? Gyerekeik? Akik így apa nélkül nőnek fel? Nos apucinak nem az emberrablást kellett volna választania szakmának.. -Dühös voltam rájuk, magamra és az emberekre akik nem segítettek.. nagyon dühös.

-Vajon mennyi idő telhetett el? Aggódnak értem? Ha a szüleim nem is.. de ők? A „családom” .. vajon keresnek? Hiányzom nekik? Mi lesz ha megölnek, ők sosem tudják meg mi lett velem. Őket nagyon bírom.. a „családomba” tartozik a fiúm, a tesom és a nagybácsim. Ők e legjobbak.

**

Egyszer elszöktem Pestre még 14 évesen egyedül, a szobatársam azt mondta nem jövök vissza élve. De visszamentem. Most nem is mondta, hogy nem jutok haza élve és így ciki lenne meghalni. Ó igen, igennn még most sem vagyok képes komoly lenni, vagy pláne nem most, kezdek kissé megőrülni..

**

A görög mitológiában van egy dolog, vagy személy nem is tudom, aki az istenek felett áll. Még ők sem szólhatnak bele abba mit tesz, ő márpedig a sors. Szóval az én életem annyira katasztrófálisan ironikus véletlenekkel és furcsa bizarr eseményekkel teli volt, hogy muszáj volt hinnem a sorsnak, van amit ő irányít. Elneveztem Szorosznak és ő lett az én isten feletti hatalmú kicsit ellenségem kicsit barátom szóval, Szorosz ha már kitaláltalak most igazán megmenthetnél! Tudom.. nem voltunk túl jóba, meg elkövettünk egymás ellen ezt-azt.. de most szükségem lenne rád!

**

Utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet,  utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet,  utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet,  utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet,  utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet, utálom Pestet……. HÜLYE MECSKEY!!!!!!!!!!

**

-Ott egy pók.. utálom a pókokat.. de csak a házi pókokat.. azt a bazi nagyot nem. Egyszer mikroszkóp alá raktam egy kicsi pókot, már meghalt.. tök szőrös lába volt.. meg egyszer egyet lefújtam hajlakkal.. meg mindennel és.. Jézusom ez erre jön… RÁM NE MÁSSZ!

**

-Oké, már vagy 12 óra eltelt.. IGAZÁN IDEVONSZOLHATNÁ MÁR VALAKI A SEGGÉT BAZDMEEEEEG!!!!

**

Mi atyánk.. aki a mennyekben vagy szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is……….

**

Énekelni kezdtem, csak úgy ami épp eszembe jutott, de a vége sírás lett.. és elaludtam. Már rengeteg idő eltelt nagyon fájt a karom. Aztán órákkal később zajt hallottam, azonnal megugrott a pulzusom..

-SEGÍTSÉÉÉÉG!!!!!!! –Ordítottam mire nevetés hallatszott… -Picsába –Ugyanazok az alakok léptek be akik az aluljáróban voltak. A két kidobó ember és a dagadt öltönyös.

-Szép, széép kis csemege. Hahaha. –Szólalt meg gusztustalan, mély hangon az öltönyös disznó.

-Tüzes kislány, két emberünket megölte, egy másiknak a szemét vájta ki, és volt aki a paprikasprayből kapott. –Mondta a kidobó. Én csak a szemeim meresztettem és nem mertem megszólalni. Rám nézett a disznó és megnyalta a szája szélét.. hánynom kellett.. aztán ismét szólásra nyitotta azt a tokás, lafogó pofáját.

-Biztos nem tudod minek vagy itt kislány.. te leszel az én kis babám! Kapsz majd szép, ruhákat és megtanulod azt a csengő nyelvet is, teát fogsz felszolgálni és evőpálcával enni! Kisminkelnek a lányok majd szépen és a hangnemre is megtanítanak. Hallottam hogy ordítottál az aluljáróban, egy szép japán kislány ilyet nem csinál. –Nevetett.. én pedig csak hatalmasra meredt szemekkel bámultam, még pislogni is elfelejtettem csak forgott körülöttem a világ és felfordult a gyomrom.. Valami perverz fasz kis játéka leszek.. Azt a kurva..

-Na szólalj meg kedvesem, milyen hangod van? Mondd, el szépen a neved! –Bájgúnár..

-Mecskey –Néztem szigorral a szemébe.

-Ohh milyen kis harcias kislány, itt majd megtanulod mi a rend.. –Vigyorodott el és kisétált. Az egyik kidobó még lekevert egy pofont.. majd teljesítette a folyosóról kiabált utasítást.. –Szóljatok a lányoknak öltöztessék fel! Tanítsák be! Estére már kell nekem. –Eloldozott az egyik, feldobott a hátára, lefedte a szemem és egy másik szobába vitt. Ott két nő volt, sminkfelszerelés és fodrászkellékek voltak. Ledobtak a földre és kimentek.

-Az ajtó előtt leszünk.

Én csak feltápászkodtam és az ablakot néztem lassan sántítva elindultam felé. De megszólalt az egyik nő.

-Ülj le! –Majd suttogva hozzátette. –Én nem tenném, zárva vannak, automatizált ablakok, golyóállóak. Megfogtam a széket és teljes erőből nekivágtam az ablaknak, de nem tört ki. –Mondtam.. –Benyitott a kidobó, de megszólalt a másik nő.

-Semmi gond, csak kicsit nyugtalan, de már rendben lesz. -Visszahoztam a széket és leroskadtam rá.

-Mi a fene ez az egész? –Kérdeztem elhaló hangon.

-Egy perverz fickó játékszere lettél, japán-fetisizta.. Emberrabló, olyan fiatal lányokat keres, akik alacsonyak és hasonlítanak a japánokra, neked sötét hajad és sötét szemed van ami ráadásul mandulavágású és alacsony is vagy, akár egy japán. Mi kisminkelünk és parókát adunk rád, olyan ruhákat amiket a japánok divatosnak tartanak. Néha diáklány ruhába leszel, néha kimonóban és néha habos-babos csipkeruhában, ő pedig azt tesz veled amit akar. És ha nem leszel jó kislány meg is ölhet.. mint a többit.. –Könnyes szemekkel, üveges tekintettel hallgattam amit mondott.

-Segítsetek kijutni.. ki kell jutnom! –Könyörögtem nekik.

-Nem tehetjük, minket is megölne. De azt ajánlom légy jó kislány és nem lesz olyan szörnyű életed. Na megcsinálunk mert sose leszel kész. –Szólt azzal elkezdte festeni a körmöm.. én pedig csak bámultam magam elé.. mindkét nő szőke volt az egyiknek kék a másiknak zöld szeme volt.. nevet nem mondtak. Csak tették a dolguk és pedig csak csendben vártam. Eltűnt az idő és én a végtelen katyvagba kavarogtam amit nem ismertem, de fullasztó és rohadt fájdalmas volt.. egyedül voltam és kínoztak, üvöltöttem és vergődtem amíg csak bírtam.. zúgott a fejem.

-Kész vagy. –Szólalt meg az egyik nő, én csak kérdően néztem rá. –Nézd csak meg magad. A tükör elé lépdeltem egy lány állt ott.. és én nem tudtam ki az.. de ha felemeltem a karom ő is. Japán volt.. és diáklány ruhában volt.

-Ő én vagyok? –Kérdeztem miközben a kezem ökölbe szorítottam és magasra emelve kiengedtem.

-Igen, így nézel ki most.. ő a tükörképed. –Csak ámultam..

Japán zenét kellett hallgatnom és japán szavakat tanulnom, az egyszerű dalokat gyorsan megtanultam, azt mondták jó a kiejtésem. A dagadt disznót Takai (Nagy) sama-nak kell hívnom. De én dagadt disznónak akarom, de a lányok nem tudják mi az japánul. Ha rosszul viselkedek megveret, ha próbálkozok valamivel megöl a pisztolyával. Japánosan kell ülnöm magasabb hangon beszélni, és szépen kitölteni japánosan a teát…

-Hivat! –Nyitott be az egyik kidobó.

-Menj, siess és sok szerencsét. –Mondták a szőkék, megköszöntem és elsiettem. A kidobó előtt mentem próbálkozni sem volt időm, máris ott volt a szoba..

-Menj be! –Szólt rám. Én letérdeltem az ajtó elé, elhúztam meghajoltam, köszöntem.

-Lépj be. –Visszahúztam az ajtót és majd kiugrott a szívem a helyéről.. féltem.

-Ohayo Ayumi-chan. Ez lesz az új neved. Mit szólsz hozzá?

-Nagyon szép, Takai sama.

-Jó kislány. Gyere ide, hadd nézzelek meg. Odalépkedtem és letérdeltem mellé. (utálok térdelni) –nagyon szép lettél, Ayumi-chan

-Arigatou. –Szóltam.

-Tölts teát!

-Wakatta Takai sama. (értettem) Olyan közel volt az a ronda pofája a tea pedig olyan forró volt.. Felemeltem óvatosan léptem vele párat eljátszottam hogy megbotlok és a pofájába burítottam a keserű forró nedűt, ami szinte lemarta a disznó bőrét. Úgy tettem mint aki megijedt.

-Gome nasai Takai sama, gome nasai! –Emeltem oda egy törlőkendőt

-Te hülye kis kurva nem tudsz vigyázni?! –Ordította ahogy bírta.

-Gome nasai, gome nasai! Véletlen volt gome nasai! Borultam térdre előtte. –Valami japán szót kiáltott és jött az egyik kidobó.

-Verd meg, adj neki egy kicsit, nem tud vigyázni. –Szólt neki, aki felkapott és a szobába hurcolt ahol megkötözött. Ledobott és én a sarokba húzódtam, felpofozott sokszor és megrugdosott, ököllel ütött ott ahol takarja a ruha, de párszor én is ütöttem, rúgtam. Végül elájultam.

***

Reggel arra keltem rettenetesen fáj mindenem és rohadt éhes vagyok, annyira hogy már nagyon fájt a hasam is. Valami japán undormány várt az asztalon. De nem haboztam és bár utálok enni és undorító is volt azonnal befaltam mind. Émelyegtem tőle és összerogytam az ágynál, sírni kezdtem.

-Hazaa akarok menniii!!! -Ordítottam a takaróba.

Teltek az órák és megint nem tudtam mit kezdjek magammal. Az ajtó zárva volt, ha kirúgom meghallják az ablak itt is golyóálló.. a szekrényben nem volt semmi, szó szerint üres volt. A szobához még tartozott egy kis fürdő zuhanyzó és wc volt csak benne.

A falat vertem dühömben, addig amíg már fel sem bírtam emelni a kezem. Nem bírtam, hogy be vagyok zárva és semmit sem csinálhatok. Párszor izomból nekifutottam az ajtónak de csak visszapattantam róla és a földre zuhantam nagyon fájt. Az ablakot is rugdostam, de semmi.. Kiabáltam, de biztosan hangszigetelt a szoba. Kinéztem az ablakon. Egyáltalán nem egy félreeső részen volt, talán még a belváros közepén is lehetett.. nem tudom. Magasan voltunk, alattunk biztosan más lakott, csak ki kellett törnöm innen és szabad utat kapok.

Később megint imádkoztam a keresztény istenhez, Szoroszhoz, Buddhához, Allahhoz, Sinához, a napistenhez, minden görög és római istenhez ami eszembe jutott, a magyarok isteneihez mindenkihez aki csak eszembe jutott. Arra gondoltam mi lehet most a „családommal” biztosan azt hiszik meghaltam. Eltelt a délután. Lassan közeledett az este.. egész nap fekvőtámaszokat felüléseket és guggolásokat csináltam, kézen álltam a falnál, ütéseket, rúgásokat gyakoroltam, hogy elfoglaljam magam. Elképzeltem, ahogy megölöm azt az undorító disznót.. jól esett. Eszembe jutott az is, mi van, ha meg akar dugni? Vagy tapizni? Azt fogom mondani, hogy menzeszem van és nem lehet.. igen ez jó ötlet.

Jött a kidobó a lányok megcsináltak és beküldtek ahhoz a faszhoz. Ezúttal kimonóban voltam. Meghajoltam..

-Gomen nasai a tegnapi balesetért. –Mondtam és bűnbánó arcot tetettem. Kiváló színész lennék..

-Semmi gond, mindenkivel előfordul, de legközelebb jobban vigyázz Ayumi-chan.

-Wakatta Takai sama.

-Gyere ide, hadd nézzelek. –Odamentem és az arcomat simogatta, láttam pár animét és emlékszem milyen kis szende, őzike kislányok voltak benne. Próbáltam úgy viselkedni, hogy a kegyébe férkőzhessek, oka se legyek gyanakodni rám.

-Gyönyörű vagy ebben a kimonóban. –Rózsaszín volt és hatalmas fehér virágok voltak rajta, amiknek a közepe kék volt.. utálom a rózsaszínt a feketét szeretem. Hagytam, hogy nézzen, a karom, és az arcom simogassa és közben a szemébe mosolyogtam, elképzeltem ahogy kínzom és megölöm, a beleit még élve tekerem a nyaka köré és azzal fojtom meg. Jól esett elképzelni.. Teát töltöttem neki, és csak dicsért meg beszélt Japánról de én oda sem figyeltem. Ezúttal órákkal később elbocsájtott és visszamehettem a szobába.

Harmadnap egész nap aludtam, csak az ételt ettem meg, lefürödtem és visszafeküdtem aludni, mikor tegnap este visszaértem pár ruha volt az ágyon, ma azokat vettem fel. Semmit sem csináltam, csak álomföldön jártam ahol megszöktem és hazajutottam. De aztán felébredtem és végtelen szomorúság fogott el, hogy még mindig itt vagyok.

Este ismét a lányokhoz mentem.. majd a disznóhoz aki napról napra undorítóbb és dagadtabb lett.. Elismételtük a tegnapi procedúrát.. énekeltem is neki, levettem a lábáról és amikor erről meggyőződtem előálltam egy kéréssel, épp mielőtt elbocsájtott volna.

-Takai sama?

-Igen, Ayumi chan?

-Kérhetnék valamit? –Kérdeztem a lehető legóvatosabban.

-Mi lenne az?

-Papírt és ceruzát szeretnék.. napközben annyira magatehetetlen vagyok.

-Rendben. Reggelre megkapod.

-Arigatou Takai sama!

Visszavánszorogtam a szobába. Beültem egy forró kád vízbe és alámerültem. Hallottam a szívem dobogását egyre gyorsabban vert. Eljátszottam a gondolattal, mi van, ha lent maradok? Mi van, ha itt és most meghalok? Megfulladok? -Zúgott a fülem sistergett benne a vér, oxigénhiánnyal küszködtem. -A fulladás nem túl kellemes halál.. pláne így.. –Eszembe jutott a „családom” el-eltünedezett a kád fehér fala a szemem elől és sötétség váltotta a helyét.. -Már nem kell sok és megfulladok. És akkor tényleg nem fogják megtudni az otthoniak mi lett veled, tényleg meghalsz és sosem látnak többé és te se őket. Tényleg ezt akarod Mecs? Zúgás.. sötétség--------------------

-Áhh! Jöttem fel a víz alól és csak úgy nyeltem a levegőt.. –Bassza meg!!! –Ütöttem a falat.. –A kurva anyádat te perverz kéjenc disznó!!!!  

Aludtam.. aludtam és aludtam..

Reggel már alig bírtam lenyelni az undorító falatokat. Fáradtan kémleltem kifelé az ablakon.. lerajzoltam az utcákat térképszerűen és terven gondolkodtam. Az ő szobájába csak nincsenek golyóálló ablakok, ha azt kitörném.. áhh de ilyen magasan? Vagy 3-4 emelet magasan vagyunk. Picsába..

Van pisztolya.. ha megölöm és elveszem tőle, megölhetem a kidobókat is, náluk sose láttam fegyvert. És akkor kimenekülhetek.. talán.. ki tudja.. meg kell szereznem a cuccaimat.. kell a telefonom.. Anélkül.. újabb hajsza kezdődne talán..

uhh..

Egész nap terveken gondolkodtam, végül annyira elfáradtam hogy csak az asztalra dőlve vártam az estét. Kinyílt az ajtó és újabb este telt a kéjenccel. Ezúttal tapizott is de csak ruhán keresztül.. aztán le akart nyúlni oda.. de én nem engedtem..

-Takai sama! Ne tegye.. kérem, most nem lenne szabad.

-Mit jelentsen ez? –Ordított, majd pofon vágott..

-Gomen nasai, csak.. tudja női dolog.

-Mármint? Áhh.. értem. Akkor mára mehetsz. Ayumi chan.

Alig bírtam ki, hogy el ne hányjam magam míg vissza nem értem a szobába.. ott aztán öklendezve fordultam a wc felé..

-Holnap megölöm.. –Potyogtak a könnyeim. De aztán nagyon álmos lettem és egy gyors zuhanyzás után álomba merültem. Rémálom volt, ahol megerőszakolt a disznó. Fájó lélekkel keltem, kezdtem depis lenni.. és kárt akartam tenni magamba. De inkább tervet dolgoztam ki. Szétszedtem a zuhanyzó csövét és letörtem vele egy csempét a falról, eltéptem az ágyneműt és rákötöztem. A nap többi részét azzal töltöttem, hogy rajzoltam cseresznyevirágokat, és olyan virágokat amik a kimonómon voltak. Nagyot sóhajtottam.

-Ma még nem ölhetem meg.. vissza kell kérnem a táskámat.. Meg az ékszereimet, persze csakhogy a szökésnél használhassam…

A szokásos disznó estén..

-Takai sama! Lehet még egy kérésem?

-Mond csak.

-Vissza szeretném kapni a táskámat és az ékszereimet.

-A telefonodat semmi képp sem kapod meg.

-És a többit?

-Azt talán igen.. de mégis minek neked?

-Megnyugtat.. emlékek.

-Jól van. -Felállt odasétált az egyik szekrényhez, kinyitotta, láttam, hogy ott a telefonom a táskám és ékszereim, odaadta, csak a telefon maradt ott árván.

-Arigatou Takai sama!

***

Este bepakoltam a táskámba pár ruhát, az ékszereimet.. egy fekete fa karkötő és egy kék hajgumi.. egy–egy könnycsepp mindkettőért, tényleg hiányzik a családom. Lefeküdtem aludni, de egész éjjel alig tudtam valamit, izgatott voltam, ráadásul még a rossz álmaim is kísértettek. Ha elhibázom halott vagyok.. akkor nem tudják meg mi lett velem… Nem, nem én nem vesztek.. cöhh.. Mit nekem egy gyilkosság már.. hehe.

Reggel alig ettem valamit, de magamba erőszakoltam a moslékot, hogy legyen erőm. Egész nap a terven gondolkodtam. A rajzok és a ruhám alá rejtem a kis fegyveremet, amivel megölöm. Mivel a kidobó hallotta amikor az ablakhoz vágtam a széket, ezért biztos vagyok benne, hogy csak az én szobám hangszigetelt. Csendesnek kell lennem.

Fel-le járkáltam órákig a térképrajzot nézegettem, bár különösebb funkciója nem volt. Csak a megölésig szólt igazándiból a tervem. Aztán onnan.. isteni sugallat mi lesz…

Eljött az este izgatottan vártam mi lesz. Megmutattam a rajzokat és direkt a hosszú virágos kimonómat vettem fel, hogy a rajzokon levő virágra indokolhassam felvételét pedig csak a fegyvert rejtettem el. A szívem a torkomban dobogott.

Beléptem és minden a szokásos módon alakult. Tea beszélgetés.. és arra gondoltam képtelen vagyok rá, de muszáj lesz.. értük.. a családomért. Közelebb mentem és megcsókolt… undorító volt a dagadt hájas nyelve kört írt le a számban, csukva volt a szeme, a tarkóját ütöttem meg a fegyverrel, amit olyan gyorsan rántottam elő, reagálni sem tudott. Alig adott ki hangot és a teste elnyúlt. Csak elájult, de azonnal felmetszettem a vénáját. Megint spriccelt a vér.. jó magasra.. néztem, olyan volt mint egy szökőkút, vagy mint egy tűzijáték vérből. De észbe kaptam és kivettem a telefonomat a szekrényből, átvettem a ruhám. Megkerestem a pisztolyt nem volt nehéz megtalálni a keze ügyébe kellett lennie, az asztal alatt volt, ahol nem látszott a hosszú terítő és az asztal alacsonysága miatt.

Láttam a két kidobót az ajtó mögül is, gondolom ők azért nem látnak be ide.. talán. Fogtam egy párnát pont az ajtóhoz álltam. Célra tartottam is lőttem, mindkettőt gyorsan. Fejre céloztam és láttam ahogy szétloccsan az agyuk. Jók ezek a japán papírszerű ajtók. Az ajtóhoz sétáltam, de csak halkan, ki tudja van-e még kidobó a lakásban. Az ajtó csak egy sima ajtó volt a kulcs pedig felakasztva a helyén.

-Nyilván senki sem számolt szökéssel, legalábbis nem hitték, hogy idáig bárki is eljuthat. Nagy tévedés volt. Kinyitottam az ajtót és lefutottam a lépcsőházban, de még ezelőtt hívtam a rendőrséget a címre, és egy nevet mondtam Nagy István.. aztán elfutottam.. sokáig csak futottam és futottam.. találkoztam rendőrökkel és velük mentem utána arra a címre. Elmondtam mindent alig hitték el mire vagyok képes. Csodálkoztak.

(visszanézték a felvételeket, de az elmúlt hétben nem vettek fel olyat a térfigyelő kamerák, hogy engem üldöznek. Csak egy hónappal ezelőtt..)

-Öm.. elnézést! –Szólt az egyik rendőr. –Nem találtunk az ön által elmondott időben, egy hasonló jelenetet sem térfigyelő kamerákon, ám majdnem egy hónappal ezelőtt igen.

-Hogy.. mi? Biztos valami félreértés..

-Nézze meg, ez nem ön? –Rápillantottam a monitorra és.. én voltam ott, de a dátum.. pontosan 22 nappal ezelőttről szólt. A szerencse számom…….

-És akkor mi történt a közben eltelt időben?! –Riadtam fel a kérdésre.

-Majd a lakásban elhelyezett kamerákból megtudjuk. –Mondta a rendőr.

-Kamerák?

-Igen, be volt kamerázva minden. Egyenlőre úgy néz ki annyira megverték, hogy emlékezet kiesése van. –Alig hittem a fülemnek..

-Akkor azóta egy hónap is eltelt? Azonnal fel kell hívnom a családom! Hazamehetek egyáltalán?

-Hol lakik?

-Egy fél országgal arrébb. –Láttam a gondolkodást az arcán.. –Menjen, de tanúként majd vissza kell jönnie.

-Mikor?

-Az attól függ, lehet, hogy pár nap, pár hét vagy akár egy hónap is.

-Nem lehetne most? –Kérdeztem türelmetlenül.

-Most? Mármint úgy érti vigyem be a kapitányságra, hogy vallomást tehessen, mikor csak nemrég értünk a helyszínre és csak nemrég szabadult ki? –Kérdezte szarkazmussal, hitetlenkedve nemleges választ várva a rendőr.

-Igen, úgy értem. Csak egy pillanat telefonálnom kell. –Felhívtam a „családom”, annyira örültek.. azt hitték meghaltam. Nemsokára itt is voltak Pesten, amilyen gyorsan csak tudtak jöttek. Én elégedetten autóztam a kapitányságra.

-Maga nem félt? –Kérdezte hirtelen a rendőr.

-Hogy én?

-Mármint.. megölt.. és megvert tizenéves lány létére felnőtt férfiakat és nem habozott. Még nekem, rendőrként is sokszor nehezen megy a hasonló.

-Van családja? Felesége és gyerekei?

-Vannak.

-Nos, ha ugye önt várják otthon, számítanak magára. Maga sem lehet olyan önző, hogy csak úgy meghal nemde? Nem veszthet, mert van valaki, aki nagyon nem szeretné, ha egy telefonhívásban közölnék, hogy a testvére, kedvese vagy gyermeke meghalt, brutálisan meggyilkolták, kirabolták megerőszakolták vagy megölték.. És különben is.. képtelen lettem volna hagyni, hogy csak úgy bántsanak. Szemet szemért el. Ők nem voltak jók, semmi rosszat sem tettem, ők bántottak az egyetlen mód a szökésemre ez volt, vagy nem ért egyet? –Nagyot sóhajtott.

-Maga aztán egy makacs, bátor ember.. –Csak nevettem.

-Ezt mintha mondták már volna..

***

Felvették a vallomásom. Mire kiértem a „családom” ott várt.. sírva borultunk egymás nyakába, csöpögős happy end. Minden jó ha a vége jó, de így a végén, miután mindezeken keresztül mentem azt kell mondanom.. Pest még mindig egy szar hely.