(Valahol a jövőben)

1. rész 

Az újak

Egy lövedék száguldott el Regnet feje mellett, míg a tankból kihajolva célzott. Korov abban a pillanatban húzta vissza, megérezte a veszélyt. 

-Maradj már a seggeden, mielőtt kilövik a fejedet!  

-Ne tapogassál perverz! Én legalább csinálok is valamit! -Koccantotta fejbe a rövidített SSG csövével. 

-Még hogy te csinálsz valamit! Az én földrajzi tudásom nélkül lófaszra se mennénk már elnézést a kifejezésért. 

-Te meg a földrajz, mintha jártál volna valaha az igazi erdőkben, csak azért élsz még mert itt kuksolsz a tank gyomrában!

-Befogni vagy mindkettőtöket kiraklak a picsába! -Kiáltott rájuk Varjú. -Mindenkire szükség van. Egyedül nem boldogultok egy rohadt háborúban!

Haladt tovább a tank, senki sem szólt semmit, Varjú átkozta a két újoncot, Korov Regnetet, Regnet meg az apját aki fillérekért dobta el magától, és kénytelen volt katonának állni hogy itt rohadjon meg, egyedül, nő létére. 

A tankban rajtuk kívűl még Petrov, Kletter és Vértes ült. Úgy tűnt mostanra elhagyták az arab hordákat, de soha semmiben se lehettek biztosak, csak annyi volt bizonyos, hogy besötétedett. 

-Petrov, keress valami jó kis helyet a drágánknak, itt maradunk éjszakára! Kletter te őrködsz! A többiek aludjanak ahol akarnak. -Szólt Varjú, majd a tank hátsó felébe húzódva magára dobott valami rongyot és percek múlva aludt is. Petrov, aki a tankot vezette kényelmesen elhelyezkedett a fejébe húzta a sapkát és már horkolt is, Vértes a saját sarkába bújt a töltények mögé. Regnet és Korov csak egymást fixírozva latolgatta a lehetőségeket. Korov még pont elfért volna kényelmesen, de Regnet már csak akkor, ha szorosan odabújik hozzá. Megfogta az SSG-jét és ügyesen kimászott a tank tetejére. Neki így is jó, gondolta Korov és aludt is. Fent Kletter szippogatta a cigarettáját. -Jó estét! -szólt oda feljebbvalójának a nő. 

-Jó estét, hát te? 

-Kicsi a hely aludni, jobb lesz itt kint. 

-Te magad is kicsi vagy, miért nem bújtál oda Varjúhoz, örült volna neki. -Nevetett a férfi, de a nő nem szólt semmit, szigorú tekintete a távolba révedt. -Hova valósi vagy? 

-Nyugati. 

-Á nyugat, jó hely volt az a háború előtt.. Aztán hogy kerültél ide? 

-Harcolni és lőni tanultam, magam.. azt mondták jól csinálom, jobban mint sok férfi. Aztán apám eladott valami kétes alaknak, aki azt akarta, hogy neki dolgozzak ám az első küldetésemen elfogták a férfit és engem is. A bíró engem nem büntetett. Aztán.. mi más lehettem volna..?

-Hűha.. ez durva. Hány éves vagy? 

-19 leszek. 

-Félelmetes. -Kletter már a csutkára szívott cigi véget rágcsálta, majd kiköpte és felállt, kinyújtózott. -Nem vagy éhes? 

-Mellékes.

-Hát én az vagyok, de a főnök fejünket venné, ha most a tartalékból ennénk.. hús.. de rég is ettem azt! 

-Levadásszak valamit? Rakhatunk tűzet? 

-Vadászni..? Tüzet.. pirkadatkor esetleg. 

-Akkor majd jövök. -Regnet fejjel a tankba lógva kihalászta málháját. A zajra Korov ijedten felült. 

-Te mi a fenét csinálsz?? -Förmedt rá suttogva, de a fejjel lefelé lógó nő csak annyit mondott.

-Vadászok. -Azzal felhúzta magát és el is tűnt. 

-Még hogy vadászni.. hibbant nőszemély.. -Feküdt vissza Korov.

Hajnalban furcsa, ismerős és finom illat csapta meg orrát. A másik kettő is hitetlenkedve ült fel alvó helyéből. 

-Kaja? 

-Biztos csak álmodom. -Szólt Petrov, majd kimászva rájöttek ez még sem álom. 

Kletter szerelmesen nézett a nőre és tömte a pofáját, az meg csak elégedetten mosolyra húzta a száját. 

-Aztarohadt! Hát ez hihetetlen jó! Isten vagy! 

-Mi a fene folyik itt? -Pattant le Varjú még mindig álmos képet vágva. 

-KAJAAA! -Rohant oda Petrov. -Ugye ehetek? -Regnet csak bólintott és nézte ahogy nekiesnek Vértessel együtt. Varjú is nekilátott, csak Korov állt ott hitetlenkedve. Regnet csak vigyorogva a fülébe súgta.

-Jobb ha eszel mert még éhen maradsz! -Koordinátor majd felrobbant dühében, hogy ez a nő máris túltett rajta, de végül ő is

leült enni.

Most volt néhány órájuk rendbe szedni magukat, bár se folyó, se tó nem akadt erre, így az ivóvíz és fürdés -ami mindenkire ráfért volna-váratott magára. De amit tehettek megtették, ám háborúzni, harcolni senki sem akart. Az idősebbek belefáradtak, a fiatalabbak még nem rázódtak bele a szenvedésbe. 

-Csűrhe! Indu-lunk! -Kiáltott Varjú, és mindenki elfoglalta a helyét a páncélosban. Petrov elfoglalta a vezető ülést, Vértes az ágyú töltő helyét, Kletter az ágyú kezelő helyet, Regnet bevetette magát a géppuskás helyére, Varjú kidugta a fejét a tankból, Korov meg meghúzta magát ott, ahol a legtöbb helyet találta, Regnet mögött. 

-Jólvan Korov, ha fel kell mennem lőni átveszed a helyem világos? 

-Miért nem lőhetek a puskával? 

-Nem értesz hozzá, vaksi vagy és lőni se tudsz meg amúgy is az enyém. -Regnet csak egy hátba csapást kapott válaszul.

Órákig mentek így, magányosan míg az arabok fel nem tűntek a láthatáron. 

-Ellenség, srácok készüljetek, Regnet ha közel érünk sorozd meg a bokrokat!  Petrov, haladjunk cikk-cakkban! Fiúk készítsétek az ágyút! -A vasmasina rázta a földet, kíméletlenül zúgott mezőn. Aztán csak fegyverek ropogására lettek figyelmesek. 

-Regnet! -Kiáltott Varjú. 

-Igenis! -Regnet sorozatot engedett a bokrokra, válaszul csak halálhörgést kapott. Elvigyorodott. -Bizarr. -Gondolta Korov, aki félelem járt át. A ratatata elnémított minden más zajt. 

-Tölts! Tűz! -Harsogta a vezér. 

-Kifogytam! -Kiáltotta Regnet. 

-Tölts, aztán gyere fel ki kell lőni azokat! Korov vedd át a géppuskát! -Harsogta Varjú.

-Tankelhárító! -Kiáltott Regnet, majd kilőtte alóla az embert. -Csak aknák ne legyenek. -Imádkozott magában. -Sniperek egyenesen előttünk! 

-Lődd ki! -Regnet szeme előtt összeolvadt az ölés és a halál, önkéntelenül küldte másvilágra az embereket. Talán órákig is küzdöttek így, fogyott belőlük a szufla. Varjú mellette ki-ki dugogatta fejét és sorozatokat engedett az ellenségre.

-Nem fogynak el ezek a tetvek?! -Kiáltotta valaki. De mintha tényleg csak jöttek, jöttek volna mint a hangya kolónia. A holt helyére mindig van új, ezek is épp úgy özönlöttek és bár itt már társaik is akadtak más tankokkal, hátrányba szorultak. 

-Még snip.. -Regnet kezéből a többiekre zuhant előbb a fegyvere, majd vérezve ő maga is. Az alatta álló Varjú ölébe zuhant. Aki meglepetten töltötte épp puskáját, ám most helyette a nő került kezébe. A levegőt kapkodta és tekintete homályos volt. 

-Regnet! Bazdmeg, élsz még? -Üvöltött. -Korov te ott.. te értesz az ellátáshoz nem?! Segíts rajta, átveszem! -Korov szólni sem tudott, csak felpattant és félrehúzta a nőt.

Épp hogy letérdelt mellé, a nő erősen belekapaszkodott, még így is, félelmetes erő lakozott benn. -Nem nő ez, -Gondolta Korov -inkább valami démon. - Remegő kézzel szorította a férfit, aki sebét ellátta, fájdalmában fel-fel üvöltött, aztán lassan elcsendesedett, már nem lehetett intenzíven látni légzését csak sejteni, remélni. Szorítása engedett, keze lezuhant Korov ruhájáról. 

-Hé Regnet! Ne most halj meg basszus! -Rázta meg a férfi, milyen hideg. 

-Él még? -Kérdezték túlharsogva a csatazajt. 

-Nem tudom! -Korov a fülét a lány mellkasához emelte, de nem tudta megállapítani hall-e valamit, vagy csak a jármű zörejei ezek.

*****

Az eső eleredt, szakadt, villámlott dörgött.. A lány, csak egyre nézte, ahogy az erős sugarak be-be vágódnak a sűrű erdőbe, színek millióit szabadítva fel. Gyönyörű volt, cikázó villanások a fenyves zöldjét megvilágítva, felragyogtatva annak arcát. Nem tudta megérteni, anyja miért szerette a villámokat, gyermeki lelkével nem értette mi a jó ezekben a veszedelmes, éles fájdalomként hasító energianyalábokban. Nem értette, miért jó az, ha mindent beborít és elfed a szakadó eső, egybemossa a tájat, talán még az embereket, az életeket is, talán mindent. Most, hogy hirtelen fel kellett nőnie, hogy választania kellett, neki önmagának, megértette. A villámok és vihar a hideg és a meleg ellentettjeként született, harcoltak egymással és hulló vízcseppek na meg a villámok születtek belőle. Ő született. Ahogy anyja harcolt apja ellen, valamikor régen összekötötte őket valami, de már csak az ellentét lángolt kettejük között. Az egyikük volt Európa, a másikuk  Ázsia, a hideg és meleg. Most azonban, hogy anyja meghalt, már csak ő maradt, hogy képviselje Európát. Szembe kellett szállnia apja féktelen hidegvérű gyilkolásával, és anyja forró tüzességével kellett fellépnie ellene, hogy mindent elmoshasson a langyos, szeles, villámos, őszi vihar. 

Küzdesz..  vagy meghalsz?

*****

Köhögni kezdett. 

-Él! Regnet? -Már nem tudta ő szorítja-e a lányt, vagy a lány őt. Hirtelen furcsa vészjósló érzés fogta el, a hideg kéz felforrósodott, a női szempár villant egyet. -Jobban vagy? -Hirtelen gyorsasággal felkapta az SSG-t, majd két ugrással a tankon termett, fejét kidugva vetette szétlőtt vállának a fegyvert.

-Mi a faszom történik?! -Ordított Varjú, de Korovnak fogalma sem volt, elképedten nézte, vértől ragacsos kezét. 

A lány semmit se értett, csak lőtt, talált, töltött, lőtt, talált, töltött a végtelenségig.

Aztán egyszer csak vége lett a tankok elcsendesültek a golyók nem záporoztak. Füst és némaság ült a csatatérre. Regnet elgyengülve rogyott az utastérbe, kötése átvérzett. Mindegyikük fáradtan, elhasználódott idegpályákkal próbálta összeszedni magát, van ami után nehéz. 

-Te meghaltál? -Nézett a nőre Korov. 

-Mi a picsa történt? -Hüledezett Varjú, a többiek szólni se bírtak. 

-Nemtom. -Szólt Regnet, majd ájultan és álmosan Korov mellé rogyva elaludt. 

-Hová gyüttem meghalni.. -Csóválta a fejét Petrov, aztán mindegyiküket megkönnyebbült nyugodtan felnevetett, nevettek mert megint kijátszották a halált és túlélték.

De még meddig?