Démon baba büntije

-Ki már egynéhányszor átrázta a halált, oly eltelve magától szerény véleményed szerint ily szabályt szeghet meg, mint te?! –Zengett a nagy terem a mély férfihangtól, süvített a fülek mellett és az agyba égetett fájdalmas sebet. –Kinek képzeled magad kis szarházi?!! Emberrel ily módon szövetkezni főben járó bűn!!

A bíróság előtt álló lány csak megköszörülte a torkát és nyugodtan válaszolt a zengő szóra.

-Korábban is volt már erre példa, sőt! Teremtésünk óta arra vagyunk hivatottak, hogy embereket csábítsunk bűnbe, hisz bármely eredettörténetünket nézzük mi vagyunk a „rooossz és végtelenül gonoossssz lények” akik bűnbe hívják az ártatlan ma született bárányt is, és milliárd példa támasztja alá sikerességünket, ez ugyan miért volna bűn? Csupán ösztön, ha úgy nézzük.

-Kapcsolatot létesíteni egy emberrel közel sem azt jelenti, mint a bűnbe csábítás. –Hangzott a rendíthetetlen ellenérv.

-Nem sokban különbözik attól. Gondoljanak bele, kapcsolat nélkül… kapcsolatba lépés nélkül az alanyt nem lehet befolyásolni azt kellőképp, nem végzek felszínes munkát ilyen téren.

-Az ördög leánya ágyába csábítja isten fiacskáját? –Ejtette ki száján pimaszul a szemérmetlen szavakat az ügyvéd.

-Úgy is mondhatjuk. A cél szentesíti az eszközt, nem? –Válaszolt győzelemvigyorral a kis démon.

-Fellebezek! –Kiáltott az ügyvéd szinte segélykérően.

-Elutasítom. –Mormogta Luci Ferenc, közbenjáró bíró. –Fojtassa kérem.

-Arra szerettem volna utalni –kezdett bele ismét a lány –mindössze démoni kötelességem, és szabadabbnál is szabadabb jogaimat kívánom gyakorolni, mik megilletnek engem. Sem többet, sem kevesebbet nem kívánok tenni.

-Kapcsolatba, mi több elég személyes kapcsolatba kezdett egy embernemű lénnyel! Ez nem szabad jogai gyakorlása. –Hebegte az ügyvéd perlegesen.

-Ohh igazán kedves ügyvéd úr? Mi más volna ha nem az? Szabad jogaim gyakorlása nem merül ki abban, mit eme embernemű lénnyel folytattam, és ön mégis megkérdőjelezi hitelességem, holott jól tudja nem vétettem démoni törvényeink ellen.

-Molochkáromlás! Alávetette magát egy emberi lény akaratának! –Üvölti már az ügyvéd, randa pofájáról csak úgy hull az izzadtságcsepp, dagadt pofáján meglátszik a legalja démonságból származik, akár az emberi nép közt, itt ő a proletár.

-Alávetem, alávetem. Ilyet nem tettem, és ha mégis tettem volna kedves ügyvéd úr, mint már mondtam a cél szentesíti az eszközt, mi nem jelent mást, mint szabad démonjogaim gyakorlása. Mindössze egy alattomos és kapzsi húzás, amit el is várnak fajtánktól, már amennyire hírnevünk állja helyét. –Mecskey a proli démonsereg elé lépett, kik az esküdtszéket képezték. Félelemtől ittas tekintettel, remegő testtel, hideg verítéktől csorgó arccal nézték az apró démont, ki félelmet keltett.

-Ugyan kérem, kedves.. „honfitársaim” értelmetlen egyedei vagytok ti népünknek. Démonoknak oly szabályokat állítotok fel, akár a ragyogó társaink, mi egészen másoknak tüntetjük fel magunkat és éppolyan szabályok szerint élünk, ugyanolyan bűnöket, mi több színtisztán megegyező társadalmi rendet hozunk létre mint ők?! Hová jutott ez a világ… szörnyetegek vagyunk! Molochra.. mondom nem angyalok, nem jók, nem polgárok vagyunk! Rosszak, mocskosak, gonoszak a legfőbb jellemző kritériumaink. Nincsenek tabujaink, azt az egy néhányat leszámítva, amit a teljes káosz elkerülése érdekében értelemszerű lenne betartanunk. „És mi mégis láncot hordunk..” Én nem csak démon vagyok, hanem harcos is egyben, és harcolok a jogaimért, és szabadságom kivívásáért. –Csend következett, hideg fagyosság és perzselő hőség lett egyszerre úrrá a jelenlévőkön. Nem tudták mire vélni a beszédet, démon volt, ragyogó démon… talán így csillog a gonoszság, vagy ez valami egészen más, egyetemes dolog, mi már a jó és rossz látásmódján felülemelkedik? Mindenesetre fülledt némaság töltötte be az üvöltő csendet, mire megszólalt a lány.

-Befejeztem bíróúr.

-Kíván még valamit szólni? –Fordult a perlő ügyvédjéhez, a bíró, ki izzadtságtól foltos szemüvegét törölgette, most lassan felemelte a fejét.

-Nem bíróúr, befejeztem beszédem. –Mondta halkan, tudatában volt a vesztének, és még egy utolsó pillantást vetett a csillogó szemű Mecskeyre, ki ragyogót meghazudtoló mosollyal tekintettel nézett rá vissza. –Egy ember… mormolta magába.. és ez a teremtmény… miféle ördögi játszma ez?

- Az ügyészség  meghozta a döntést!

-Az 1000 éves ősi hitelvek, és 666. paragrafusú 7 bekezdésű törvénycikke szerint. Mecskey Dorina más néven Rekviem Dreem nem bűnös. –Ütött kalapácsával a bíró. –A tárgyalást lezárom. Abban a pillanatban köddé lett a furcsa leány, kételyeket hagyva maga mögött, és az egész tárgyalóterem felbolydulva igyekezett ki a hatalmas üresen kongó tárgyalóteremből.

***

-Gratulálok! -Szólalt meg egy falhoz támaszkodó fekete ruhás alak, sál fedte szinte egész alakját temetre alig volt nagyobb mint a lány maga. -Mindig kijátszod őket, hmm.. bűnösök közt bűnös.

-Mi más legyek kedves bátyuskám? -Vigyorodott el, majd azzal a lendülettel amivel jött, úgy suhant el az alak mellett vissza az emberek zűrös világába.

-Vigyázz magadra, te őrült. -Mormogta még az üres folyosónak a titokzatos alak, majd az is szempillantás alatt köddé vált.