Keserű király

Volt egy világ,

miben a király állt némán,

nem szólt és nem szállt szava,

a kietlen világ némította vala.

Egykor ódát zengett,

ma már csak kesereg,

nem leli szavát,

miben bűn nincs már.

A király csak kesereg,

lánya egy démon sereg,

sereg mit irányít,

sereg mi kivált itt.

Az angyalok közt démon,

nyájban a fekete pásztor az úr,

lelke sötét szárnya szép,

és a királyt eképp üdvözlé.

Üdv édes jó apám,

kinek lánya immár,

démonsereg sarja,

ki vitézkedve marja

a gyermeteg népet,

ki emberek népe.

Ez világ volt hajdan miénk,

míg az emberek tönkre nem tevék,

aztán lettünk balgák,

és nem pusztítottuk mi őket tovább,

de egy éjjel megszöktem.

és végre elköszöntem,

minden bú bajától,

az angyalok idióta világától.

Szabad lettem, szárnyra keltem

a nagy világ meredt szemmel kémlelt,

ki ez a lány és mi ez a szárny?

Emberek csak laborba zárják..

Aztán lettem tűz és hideg,

martam, téptem kietlen rideg.

Bástyám védett, én álltam ott,

egy király kit mindenki magára hagyott.

Ez voltam én és ő volt én,

az apám, mi csupán tükörkép,

démonná vált ő kiváltképp,

a leghatalmasabb egyén,

kit Démonföld teremté.