Kócoslelkűek

Kócoslelkűek tárháza nyílik meg a szem előtt,

Ki tudja miért, de kócos emberek ők,

Kócukat nem a szél, a fájdalom borzolta,

Lélekszemeik előtt fésű a kororna.

Furcsa királyság ez, egészen egyszerű,

A király csalóka, az élet meg szörnyű,

Az udvaribolond tengereket zokog,

De őt ugyan senki sem veszi zokon.

Vívja a csatákat minden kóc -bolond,

Azt hiszi a végén ő lesz boldog,

Elveszik útközben, a csatában minden,

Hátrahagyva a célért, mindig mindent.

A végén csak áll, kócosabb, mint volt,

A fájdalom lüktet, az üresség meg kong,

Élne ő még, de nincsen kiért,

Egyedül önmaga áll a tengernek legszélén.

Bemutatom neked ez a való élet

Csalóka és fájdalmas, mint a mese kékje,

Zokog a bolond, rá se hederítesz,

Mégis könnyeknek tengerén ér az álom téged.