Összetört arc

Egy arc, mi rám tekint,

egy pillantás, mely megrémít,

egy arcvonás és minden más,

idióta hajjal körbeás,

(te hülye hasonmás,)

így néz rám a tükörből az a ronda képmás.

Reményvesztett tekintet bámul rám a mocskos tükrön át, talán szólni kíván, vagy csak néz mélán, de akar valamit és már én sem tudom mit, megrémítette az önmagát bámuló lány, ki ő maga a bús sötét tekintet, mibe soha senki nem lát bele elég mélyen és most mégis nagyobb szürkület és homály úszik tekintetén mint eddig valaha is. Miért? Megnyúzottan bámul egy idióta hasonmás. MIÉRT?!!! Ordítja a képmás. Mit miért? Gondolkodik el ismét és már válaszra sem méltatja önmagát. Csak dögölj meg és húzz el innen, az én világom én ítéletem, húzz a picsába vedd a cókmókod a rohadt lábad ide be nem baszod. Éles jobb horoggal vágok az undorítóan sajnálható tüköri képmásba, majd öklömmel fájdalmasan nyugtázom és mélán bámulom csak csorog róla a vér és  szilánk áll ki belőle, mit azonnal kihúzok és magam mögé hajítva vérben ázva hagyom hátra a fürdőt.