Kócoslelkűek tárháza nyílik meg a szem előtt,
Ki tudja miért, de kócos emberek ők,
Kócukat nem a szél, a fájdalom borzolta,
Lélekszemeik előtt fésű a kororna.
Furcsa királyság ez, egészen egyszerű,
A király csalóka, az élet meg szörnyű,
Az udvaribolond tengereket zokog,
De őt ugyan senki...
Üres lappa, tiszta szívvel,
Kék éggel, meg metróval, tán hévvel,
Újra írni, járni, élni,
Csak még egyszer újra vágyni
Betontömbök között állni,
Nyirkos gépet megcsodálni,
Mi átszeli a messzi eget,
És még bárhova elrepíthet.
Beszélgetni, korán kelni,
Idegenek közt csak...
Még egy kicsit nyár lehetne,
Minden mosoly szülőhelye,
Kicsit spicces, sötét éjben,
Megtagadni minden kételyt.
Szeretnék még eltévedni,
Gondtalanul tévejegni,
Lejtős- dombos Budapesten,
Mielőtt már ősz sejlene.
Jó lenne még egy -két hónap,
Mehetnénk méh hévvel hosszan,
Végtelen a...
Megölsz
Meg fogsz ölni érzem
Csak tudnám, hogy mivel..
Hogy vagy tám ily hatással?
Gyilkolja lelkem,
Szerelmed gyöngéd hajtása
Mégis kellesz, mint füst a tüdőnek,
Mint a kokain, a levert, kései szeretőnek
Mint csillag az éjnek, a hideg estéken
Hogy a Hold oly nagy magányában ne...
Zuhog az eső
Nem létezik esernyő.
Megállíthatatlanul ömlik az utcákon
Be a csatornába, a tetősarkakon.
Eláztatja a szívem, otthonom.
Lefolyik arcomom.
Lassan hömpölyög az ár,
Megtellik könnyeimmel a világ.
Gyászmise egy álomért vagy csak a remény rabja
Mindezek csak lopott szavak kivert véres hada
De mi van ha a remény éget, nekem pedig víz kell?
Önmagam lángjában égek szépen így el
Tenném mit tehetnék, de élni most már késő
Mit tehettem volnaelmosta a jégeső
Zuhanok tovább,...
Haláldal
Száll az ének,
Reül a vers,
A hontalan honokról énekel,
Folyik a nap, a kéklő égről
Mereng a dal a néma képről
A néma kép szól,
Hangja halott,
Elszólta magát, az idő kopott,
A csend elhalkul,
Karom lehull
Végtelen éjnek
Hontalan...
Én is magyar vagyok
Magyar vagyok s lám,
mennyi szín színezi magyar világunk.
S mennyi árnyban rejtegetik a magyar virágok
Szívűnk utolsó diadalmait
Magyar vagyok, csakúgy mint Petőfi,
ki csakúgy mondta, hogy magyar,
mint azt én most tevém
Elhintette szerelmünk végső szirmait
Magyar...
Helló mindenki!
Most nem egy kis szösszenettel vagy novellával érkeztem, hanem egy kis hétköznapi poszttal. Talán nem árt az ilyesmi, kicsit személyesebbé szeretném tenni ezt a blogot. A nagy nyári akciókban bejártam tengernyi könyvesboltot, Lírát, Alexandrát, Librit, mindent ami épp akadt....
Mi van ha a végzet manapság nem divatos végmontázsa az életnek? Mi van ha nincs elég nyugtató, drog vagy töltény számunkra? Nem vettünk be elég nyugtatót, nem volt elég ütős a drog és az utolsó golyó is tétován, ügyetlenkedve suhant el a fejünk mellett. A hősködés hiábavaló s manapság nincs is...
Az őrület csöpög
csöpp csöpp
Az őrület folyik
csobb csobb
Az őrület sugárzik
suhuu
Az őrület fölöttem ingázik.
A bú beterít,
suhogó fellege int,
Csak rám néz,
füttyent egyet és méláz.
Nem érti az arcom,
nem érti a hangom.
Idegen neki ez az őrület tartalom,
idegen neki, mert tudja...
Az én világom nem omlik többé össze, mert mindenkit elveszítettem egyszer. Olyan stabil alapokon nyugszik e vár, mit az esetlegesen elkövetkezendő évek magánya sem rendíthet meg. Sebezzétek meg testem, tépjétek ki szívem akasszátok fel lelkem, az én világom áll és marad, csak ti vagytok múlandóak....
Hallottam egy idézetet egy igencsak érdekes filmből, így szólt: „Az életünk nem csupán a miénk. (Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz - a múltban és a jelenben…)” –Felhőatlasz
Ezen teljes mértékben felháborodtam, már hogy a mi saját életünk ne csak a miénk legyen? Adjuk idegenek, illetéktelenek...
Bosszút állok mert mindent elvettél,
bosszút állok mert már rég eltemettél,
félni fogsz, mint én, daddy
nem fogsz köszönetet adni.
Erős leszek és te legyengülsz,
most majd mindent megkeserülsz.
Véres bosszú, lelki vérrel,
ilyennek látom, égnie kéne,
felgyújtani, bitóra akasztani,
nem mást...
(Egy történet egy képzelt rokonomhoz, mi eddig fejemben lapult évekig most nehezen de weblapra vetettem, bár értelmét magam is keresem még, inkább amolyan emlékezés.)
-Az őrület egy kurva érdekes dolog. Épp úgy változik, váltakozik mint az időjárás, annyiféle színpalettán játszik, amit már számon...
Vajon lehet-e.. várjanak hadd fogalmazzak másképp.. Szabad-e egy magamfajtának boldognak lennie? Hisz oly veszélyes az, mint a legvadabb háború, mit ember elképzelni sem tudna, lelke összeomlana, fizikai teste pedig nem bírná. Másodpercek alatt hamuvá égne el minden efféle lény.
-Boldogság.....
Tengerbe hajított életerő.
A tengerbe zuhant, a hideg fagyos kék óceánba, ami az örök mélységet rejti felfedezetlen titkokkal, kietlen hideg érzést keltve, mégis halovány élet pillant vissza belőle. Most unottan meredt rám, míg én a magasból bámultam gyilkos tekintettel, a mélybe zuhant a szív, és...
-Ki már egynéhányszor átrázta a halált, oly eltelve magától szerény véleményed szerint ily szabályt szeghet meg, mint te?! –Zengett a nagy terem a mély férfihangtól, süvített a fülek mellett és az agyba égetett fájdalmas sebet. –Kinek képzeled magad kis szarházi?!! Emberrel ily módon...
-Rekviem Dreem –hangzott a hideg száraz hang, akárcsak egy üres teremben kongó szó, a falakról játékosan visszapattanó semmitmondó üres betűhalmaz.
-Kus-sol-JÁL!!! –Zengett az üvöltő agresszív hang, mit a semmibe kiáltott a lány, aki a fehér szobában kényszerzubbonyban ült, és minden mozdulatát...
Gyorsan gépelő ujjak, csak úgy pattognak a billentyűzet, a délutáni esős idő andalító hatású fekete kávéval feldobva, akárcsak az éjszaka mérge úgy festi feketére a folyadék a finom porceláncsésze szélét, miközben az elenyésző mennyiségű cukor kavarodik fel negédesen megfelelő keserűsségre...