Uzugijin

Egy szörnyeteg, évezredekre láncra vert undorító féreg, aki csak zabál és zabál, hogy mutáns testével valamit is kezdhessen, mégis tátott szájjal néztem ezt a szörnyet az ámulattól. Agyam zakatolt és azon gondolkodtam. Milyen csodás. Különc, beteg undorító állat, sokkal különb az emberektől, már rég túllépte a pszichiátriai eset határát és számomra mégis ez tette vonzóvá egész lényét. Önismeret, és gondolkodó erő, miben egy szörnyeteg lapult és vöröslő szemekkel meresztette rám hegyes fogait, mikbe úgy belekapaszkodtam volna. Nem vagyok normális, aki ismer az tudja. De kéérem emberek! Normálisnak lenni.. hát nem végtelenül unalmas?!! Ahh.. kérem.. ugyanazt tenni mint bármely ember undorítóan lélekölő és nyomorultságos lenne a magunkfajtáknak. Igen.. mert nem vagyunk egyedül, ha fenevadak is vagyunk rajtunk kívül még 664 egyed várja lélek felszabadítását. Az őrület ügynöke, a csillagfényű fiú, az életben egy kisember, nem nagyúr mai szemmel sem. Nem Drakula képére teremtett héthatáron túljárt hírnevű veszedelmesen gyilkoló gróf, hanem csak egy egészen egyszerűen magát embernek tettető dögvész. Egyszerűen imádnivaló! Emberek előtt álcát tartva akárcsak én, lélekrezonanciával tartjuk magunk ily összefüggésbe, hasonlítunk, hisz démon-mutáns már hogy ne hasonlítana? Szinte egy attytól származunk. És igen paradoxon. Ésszel tartjuk magunkban az őrület szikráját, a folyékony gyilkos őrületet, mi ereinkben lassan csordogál egészen felemésztve emberi testünk.  Verset csinálva abból kinek van több fehér hajszála, miben én egy egész fehér tincscsel büszkélkedhetem születésem óta. Tudniillik a démonok és szörnyek, mutánsok egyik tulajdonsága, hogy részben, vagy teljesen fehér, nem ősz(!!) fehér a hajuk. YEP! Ezenkívül még számos jele van, annak, ki valahogy nem tartozik az emberi faj igencsak bővelkedő példányai közé, mondjuk Sariuson többen vannak a ragyogók és darkok, dee maradjunk a Földnél. Vagyunk egy páran különcök, na persze nem minden különc egyből fajtárs, lassan nyolcmilliárdnyi lélekszámú ember közül is alig párszázan vagyunk, néhol több, néhol kevesebb fajtárs él meg. A nyomorban előjönnek a démoni ösztönök, a háborúban, de békében és nyugalomban épp ez olyan felzaklató számunkra. Furcsák vagyunk de nem mélabús alakok, mások és nem bánjuk, sőőőt! Büszkék vagyunk, rá, még ha nem is fitoktatjuk mindenféle jöttment emberi alaknak, kik annyira szívesen vájkálnának bennünk, csak nem tudnak! Hahaha! Nos ennyi lett volna mostanra a démonnapló beszámoló. ;)