Blog

Üres lappal

2017.08.27 21:36

Üres lappa, tiszta szívvel,

Kék éggel, meg metróval, tán hévvel,

Újra írni, járni, élni,

Csak még egyszer újra vágyni

 

Betontömbök között állni,

Nyirkos gépet megcsodálni,

Mi átszeli a messzi eget,

És még bárhova elrepíthet.

 

Beszélgetni, korán kelni,

Idegenek közt csak várni,

Randomkodni hellyel -közzel,

Eltévedni a Corvin közben.

 

Részegesen tétovázni,

Aztán majd csak továbbállni,

Végül aztán hazaérni,

Csendes vígaszt elregélni.

Nyár utó-szó

2017.08.27 21:15

Még egy kicsit nyár lehetne,

Minden mosoly szülőhelye,

Kicsit spicces, sötét éjben,

Megtagadni minden kételyt.

 

Szeretnék még eltévedni,

Gondtalanul tévejegni,

Lejtős- dombos Budapesten,

Mielőtt már ősz sejlene.

 

Jó lenne még egy -két hónap,

Mehetnénk méh hévvel hosszan,

Végtelen a Duna mentén,

Mintha örökké csak mennénk -mennénk.

 

Szeretném még elképzelni..

Dombos tájon merengeni,

Mintha tényleg igaz lennék,

Mintha még egy kicsit élnék.

Megölsz?

2017.06.23 21:30


Megölsz

Meg fogsz ölni érzem

Csak tudnám, hogy mivel..

Hogy vagy tám ily hatással?

Gyilkolja lelkem,

Szerelmed gyöngéd hajtása

 

Mégis kellesz, mint füst a tüdőnek,

Mint a kokain, a levert, kései szeretőnek

Mint csillag az éjnek, a hideg estéken

Hogy a Hold oly nagy magányában ne féljen

 

Hagynád, hogy féljek?

Légy a csillagom, egy késői éjen

Egész lényed forró és éget,

Mégis kellesz, fájsz, hadd érezzem.. élek!

Tavaszi zuhé

2017.06.23 21:23

Zuhog az eső
Nem létezik esernyő.
Megállíthatatlanul ömlik az utcákon
Be a csatornába, a tetősarkakon.
Eláztatja a szívem, otthonom.
Lefolyik arcomom.
Lassan hömpölyög az ár,
Megtellik könnyeimmel a világ.

Rólam

2017.06.12 00:00

 

Gyászmise egy álomért vagy csak a remény rabja

Mindezek csak lopott szavak kivert véres hada 

De mi van ha a remény éget, nekem pedig víz kell?

Önmagam lángjában égek szépen így el

 

Tenném mit tehetnék, de élni most már késő

Mit tehettem volnaelmosta a jégeső

Zuhanok tovább, mint egykor a sötétben

De most világos van, tavasz, remény és félelem

 

Gyűlölöm a rabságot,

mégis abban élek

Láncra verve tart minden hibám,

legfőképp hogy élek

 

De változik minden

és nem örök az élet

Talán a démon én vagyok,

nem apám s vérem

 

De mit sem ér egy démon,

ha gyenge vagy halott

Én még idejében megteszem,

s megmentem a hangom

Mi régen oly tiszta volt, zengő és erős

Most meghanyatlott, fél és didergős

 

Még idejében meghalok, s megmarad az emlék

Hogy önmagam éne üde, legyőzhetetlen és szép

Ilyen emléket hagyok a szívekben, nem erőtlent, gyengét

De most távoznom kell.. démon mélyre szúrd a pengét!

Haláldal

2016.12.11 15:26

Haláldal

 

Száll az ének, 

Reül a vers, 

A hontalan honokról énekel,

Folyik a nap, a kéklő égről

Mereng a dal a néma képről

 

A néma kép szól,

Hangja halott, 

Elszólta magát, az idő kopott,

A csend elhalkul, 

Karom lehull

Végtelen éjnek

Hontalan leple hull

 

Hull, hull csak hangtalan reám

De aztán szemem mégis tűzet hány,

Miért? Most ne, még nem lehet,

De a halál közelről reám lehel

 

Hideget lehel a fagyott éjlepel, 

Szemében évezred tizedel 

Csak egy a sokból, a millióból

Mégsem engedhettek ki a koporsóból

 

Küzdök még tudok, talán feladni kéne, 

A hideg csontjaimra csalókán lépdel

Én tettem, megtettem amit tehettem

S végül egy lettem a millió tetemmel

 

A név elhalványul, fátyolosan ül ki a síromra

Eső veri, nap sütteti, unalmas siralomfal

Talán még emlékeznek, egy ifjú leány tetemre, 

És sok, bolondos, idióta indokolatlan tettemre

 

Járnak a síromhoz, még egy-két évig

Aztán a feledés erősebben rémlik

Elkopik a márvány, eloszlik a foszlány

Megjelenik vigyorral a sírhalom mögött egy alacsony, 

Fekete ruhás lány

 

Versem -Én is magyar vagyok

2016.12.11 14:59

Én is magyar vagyok

 

Magyar vagyok s lám,

mennyi szín színezi magyar világunk.

S mennyi árnyban rejtegetik a magyar virágok

Szívűnk utolsó diadalmait

Magyar vagyok, csakúgy mint Petőfi,

ki csakúgy mondta, hogy magyar,

mint azt én most tevém

Elhintette szerelmünk végső szirmait

Magyar vagyok s mint más,

tudom én is,

senki nem ismer minket szíve javából,

s egyedül rójuk alföldi pusztaságunk

Várjuk, várjuk a végső jövőt

 

Magyar vagyok s bízton bízom örökké,

a magyar talpon marad, a magyar él

A végsőkig mindenen át

Bizton bízzuk, hogy lesz még jövő

Számunkra is

 

Augusztusi könyvszerzeményeim

2016.08.21 14:30
Helló mindenki! 

Most nem egy kis szösszenettel vagy novellával érkeztem, hanem egy kis hétköznapi poszttal. Talán nem árt az ilyesmi, kicsit személyesebbé szeretném tenni ezt a blogot. A nagy nyári akciókban bejártam tengernyi könyvesboltot, Lírát, Alexandrát, Librit, mindent ami épp akadt. Mindenhol hatalmas akciók és nyár végi söprések vannak, így sok könyvet párszáz forintokért árulnak. Nos ennek ellenére nem vásároltam fel annyi mindent, mint amennyit tehettem volna, mert én nem a klasszikus krimiket, szerelmeket vagy hétköznapi flótánsokat, és vérlázítóan főleg nem a tini vámpíros történeteket kerestem. Sokkal inkább valami egyedit, ami fölött elsuhan az amatőr szem, ami nem hétköznapit tartalmaz, nem cukormázat, a véres valóságot vagy csak egészen valami misztikumot. Így hát a következőket söpörtem be.

A Lírában a Düledék palotára bukkantam, ami horrortörténetek gyűjteménye, pofátlan 800 forintért, önmagam megtagadása lett volna otthagyni. Szintén itt találtam Angela Carter- Esték a cirkuszban című könyvére, aminek fülszövege szintén elég horrorisztikus, tele a már alapból félelmetes cirkuszi háttérhangulattal és női szörnyek múzeumával, szibériai finnugor törzssel, remélem nem csak ámítás és beteljesíti a hozzá fűzött reményeket. 

 

Aztán az Alexandrában már tényleg nem bírtam magammal, több könyvet is vettem és még mindig találtam olyat, de a pénzem már erősen fogyatkozott és mindezt haza is kell cipelni (ami nincs közel, megtoldva még egy órás vonatúttal) így "csak" ezeknél döntöttem. 
 
Vladimir Nabakov -Nézd a Harlekint 
Ez Nabakov utolsó műve. Azért vettem mert Nabakovtól már mindenképp szerettem volna egy könyvet, és a Lolitát természetesen nem találtam sehol, pedig azzal tett szert nevére. Ebben az életmű jellegű könyvében egy író (aki azt sem tudja hány felesége volt) beutazza Amerikát egy fiatal lánnyal.
 
A következő könyv Borisz Akunyin könyve, Moszkvai kalandokról szól, mert nagy rajongója vagyok az orosz irodalomnak, és méginkább Moszkvának, ezért döntöttem e mellett. 
 
Aztán egy kicsit Moszkvától nyugatabbra következett Rui Cardozo Martins- Engedjétek át a láthatatlan embert és szintén tőle És ha nagyon meg szeretnék halni című könyv. Az első egy kalandos utazás gyermeki rejtéllyel és történetekkel, elveszni és túlélni, de mégis inkább csak kaland az egész, a második pedig a véres valóság, miben egy portugál kisvárosban még a sírásó is öngyilkos lesz és az öngyilkosság hullám szálai elvarratlanok.
 
A következő könyv, szigorúan meleg és +18-as. Will Self- Dorian. Nem egy hétköznapi könyv, drogos és perverz és meleg, milliomosok, drogosok és méginkább britek. Ugyan.. erre ki ne lenne már kíváncsi?
 
A következő Salman Rushdie- Hárun és a mesék tengere és szintén tőle Talpa alatt a föld. Nemrég befutott isztabuli író, olyan gyönyörű könyvei, amikre nehéz nemet mondani. Kicsit betekintést nyerünk a török misztériumban, már ami az első könyvet illeti. A fülszöveg hihetetlen megnyerő és kész lettem volna akár az ára dupláját is fizetni érte. A második világít átívelő kultúrájával hazudtolja meg mindent amiben hiszünk, az emberek virágokat dugdosnak a fegyvercsövekben és énekli a aktona a zenét, amire meghal. Alig várom brilliánsan hangzik.
 
Aztán következik Zahar Prilepin -Mert mi jobbak vagyunk című könyve, Oroszországban játszódik és forradalmárokról, fiatalokról egyszerű, szinte már szegényes hétköznapokról szól, és arról hogy a fiatalok küzdenek azért amiben hiszenk. (Ezt már elolvastam nagyon tetszett oroszos, megkapó volt számomra, de néhol kicsit monoton a történet mesélés szála)
 
És következzen egy amerikai példány. Elizabeth Wurtzel -Prozac ország. Be kell valljam, nagyon imponáló volt a függőség, önamaga keresése és már már drogosság előérzete, de csalódás volt a könyv, végig sem bírtam olvasni. Hétköznapi, bármelyikünk története lehetne, ez számomra elég unalmas volt, a történet szála nem haladt kellően gyorsan beleveszett az önmegmutatásban még a fordítás is helyenként elcseszett volt, de persze egy öntörténet hétköznapokról még ugyanúgy lehet más kedvence és inspirálója.  
 
És a finálé!
Carlos Ruiz Zafón -Angyali játszma
Te jó ég, mióta ácsingózok én erre. Előző könyve a Szél árnyéka egy olyan nagyszerű és gyönyörű könyv, hogy felsült a pofám mikor olvastam. A jellemek tökéletesek, a korábrázolás nagyszerű és a történet annyira csodaszép, fordulatos és rejtélyes hogy az már fáj. Annyira gyönyörű történetet dolgoz fel olyan szép és minden tekintetben tökéletes feldolgozásban, hogy ilyen nincs. Ezek után csak reménykedni tudok, hogy ez is akkora remekmű lett, mint előde. 
 
Ha volt türelmed végigolvasni ezt akkor köszönöm és jó olvasást! ;)

Te vagy...

2016.07.15 16:39

Mi van ha a végzet manapság nem divatos végmontázsa az életnek? Mi van ha nincs elég nyugtató, drog vagy töltény számunkra? Nem vettünk be elég nyugtatót, nem volt elég ütős a drog és az utolsó golyó is tétován, ügyetlenkedve suhant el a fejünk mellett. A hősködés hiábavaló s manapság nincs is miért epekedve haljunk. Szabadság? Szerelem? Igazság? Ezek mind csak illúziómorzsák amikkel életben tartjuk magunkat. Mert már nem az élet, a belénk eröltetett étel vagy víz hajtja az embert. Hanem az egyre fogyatkozó fájdalomcsillapítok legális és illegális vállfajai, az utolsó töltény. Az illúzók. De mi van ha mindez elveszett? Mi van ha nincs semmi és senki? Meg kell tanulnod egyedül élni a semmiből. Mert már nincs illúzió de egy romlott, büdös, koszos világban csak a remény és önmagunk vagyunk magunk számára. Hiába fáj. Nincs gyógyszer. Hiába őrjöngsz és őrülsz meg. Nincs nyugtató. Hiába rohadsz szét elevenen. Te vagy a drog. Elpusztítasz és felszabadítasz másokat. Mert te vagy a gyötrelem. És te vagy a gyönyör.

 

Utolsó szál fény

2016.07.02 12:49
 
2016. július 1.
 
Mindig elképzeltem a halálomat, s csak messziről néztem, hogy állnak az emberek síromnál. Néha hősi halált haltam, viszont néha magam vetettem véget életemnek. A lényeg úgyis a halál volt.
Halott voltam.
Múltamat szilárdan felállítottam ilyen- olyan változtatásokkal, emberekkel keserítve. 
Fűszerezett mivoltam tornyosult halálom mögé, jelenemet, pedig lehetőségeim szerint éltem. Néha határozottan, keseregve, vagy épp örömtelien, de a jövőbe csak nem láttam bele. 
Már a jelen is sötétedett, szürke homály borított mindent. Ködfátyolként nehezedett egész lényemre a nehéz, fájó lepelként takart be, s semmi jót nem kecsegtetett számomra. A halálom csak nem következett be a valóságban. A sötétség pedig egyre hatalmasodott.
A jelenem, múltam szilárdan láttam, alakítottam, de a jövőm elpusztított sötét valóságába már nem láttam bele. 
Már nem. 
Egy sötét, rideg lyuk volt az, miben ha volt is fény azt már réges régen ellopták. Idegenek, arctalan démonok, kiken még csak megbosszúlni se tudom sorsomat. Hiába örlődtem, gyötrődtem, hiába kínoztak csak nem tudtam előkeríteni névtelen ellenségeimet, aztán már úgyis mindegy volt. Lekéstem az időt, lekéstem az én időmet. 
Nem tudtam elképzelni azt, miről sok más lány álmodozik, esküvő férj, kertes ház, gyerekek. Hisz ez volna az élet legfőbb célja nemde? Igazából.. fogalmam sincs, az amerikai filmek és a pop média által született hajthatatlan álmok ezek. Még csak azt sem tudtam megteremteni, miben én nőttem fel. De még tárgyilagosan elképzelhető jövőbeli munkám is hatalmas rejtélyként bújt el, és nem találtam semelyik szekrény mögött elrejtve. 
Nem tudom elképzelni, hogy holmi csöpp ember azt mondja nekem "anya" és egy fess férfi sem fog a képzeletemben "feleségem"-nek szólítani. A kertes házunkban még képzeletben sem nyírhatom a füvet, miközben a kiskutyánkkal játszadozik a fiam és a lányom. Nem várhatom őket finom vacsorával iskola után, nem mondhatom a férjemnek, hogy kisbabát szeretnék. 
Ez mind álom és én nem illek ebbe az idilli környezetben, még a hősi halál is közelebb áll személyemhez, mint akár a boldogság. 
Látom a jövőmet, sötét és rejtett, de ott van, elpusztíthatatlanul, és rettegek, félek tőle. Mégis érdektelen az egész. 
A jövő sötétebb a legsötétebb éjszakánál, a legfénytelenebb lyuknál a világkerekségben, feketébb mint a feketének szűlt korom, színtelenebb és fénytelenebb, mint amit ember valaha is el tudott volna képzelni.
De mindez bizonyosan az én hibám.
Egyetlen szál meggyújtott gyufám is utolsó lobbanásokban ég, s ha kialszik felesleges gyertyát vagy zseblámpát keresnem, hisz tudom, hogy nincs. Napfényről pedig nem is álmodozom hisz belőlem (és ha belőlem), akkor jövőmből is, az már kihalt, kiölték. 
A forró gyufa már égeti ujjaimon a bőrt, megéget, a húsomba hatol, de lobog kényszeresen, kérve, küzdve ropja utolsó, végső igazság táncát. Az ujjaim vége megperzselődik és égetni kezd, belémnyilal a hirtelen 
Kiesik kezemből.
Lassan zuhanva fogy a lángja. 
A földre hullva lassan kiég.
 
 
Sötét van
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Címkék

A címkék listája üres.