Életfény
Káosz az úr e kietlen tájban,
nincs se virág, se lomb a láthatárban,
üres az ég, csupasz a lét,
remeg a föld, az ég már nem kék.
Lepke repül, a hamu leül,
a csata zaja elnémúl,
s a kietlen tájban harsány csend támad
megmarkolja a mélabút,
magasba röpít és életre hív.
S a mindenség háborúja után,
csak egy kislány áll magában,
fekete ruhában, szeme gyászban,
göndör haja már rég megfakult,
szemében a tűz már rég kialudt.
De ő még él, s ég a remény
alakjában sötét fény gyúl.
s akarata egy új világot gyújt.
Szemében a láng táncra kél
a fű nől, az ég meg kék,
kisarjan egy cserje ott,
virág bújik emitt amott.
Szeme csillog, szája mosoly,
egy új élet halkan oson,
megkoppintja a vállát,
meggyújtja élete lángját.